2017. június 10., szombat

101 - 1001 update

Nagyon csúfan megfeledkeztem erről a kihívásról, pedig azért alakultak róla tételek idő közben.

40. saját mázolmányt a falra akasztani
Ha nem is a saját falamra, de a szüleimére festettem egy kis képet, ami azóta kint van náluk.

43. megtanulni normálisan kifesteni a szemem
Az évek meg a rutin, ugye, de egyre kevesebb időt igényel megcsinálni úgy, ahogy szeretem. Mivel sajnos nem olyan objektívan mérhető ez a cél, én már ezt is sikernek könyvelem el.

44. beszerezni egy második cicát
Ugyan nagyon nem úgy, ahogy eredetileg elképzeltem, de végül két macskánk lett. Nem kicsit féltem az elején, de nem bántam meg, jó, hogy vannak.


57. koncertre menni
Tegnap megvalósult ez is, Paddy and the rats lemezbemutatóval. Ez volt az egyetlen, ahol tudatosan, a kihívás miatt vettem részt, és nem bántam meg, fergeteges volt.


85. Medveggyel táncolni
Tegnap az Another Life alatt valahogy úgy alakult, hogy lassúzós és smacizós formációt vettünk fel, és egy nagyot romantikáztunk egy szomorú, szakítós számra. No regrets.

86. megtalálni a kedvenc boromat
Áfonyabor. Isteni.

87. házi fagyit csinálni
Ezt nagyon elfelejtettem, de már tavaly csináltam házi fagyit Deliciously Ella receptje alapján fagyasztott gyümölcsökből, és mivel isteni finom volt, idén sem hagyjuk majd ki.

1400 forint ment egyszerre a perselybe... talán nem ártana gyakrabban frissíteni ezt az egészet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése