1 days since last injury

Általában ha egy filmben-színdarabban nem köt le a fő cselekmény, az agyam azzal múlatja az időt, hogy lényegtelen részleteken bambulva felsorolja a másnapi teendőket illetve elmélyülten szemléli a statisztákat.

Röviden: ne nézzétek meg a Marie Antoinette-et az Operettben.

Csak ne.

A photo posted by Kondász Viki (@missvikci) on Jan 30, 2017 at 11:52am PST

És a Lepkegyűjtőt se nézzétek meg, mert az ugyan még mindig zseniális, a népszerűségének (és a Bereczki-fanklub faékhez tendáló intelligenciahányadosú tagjainak) hála a közönség igencsak... köhömm... felhígult.

Röhögtek már a füledbe egy fájdalmasan feszült jelenetnél azért, mert a főszereplő éppen mókás arcot vágott közben?

Nekem már igen.



Ugyanitt javaslatokat várok színdarabokra, amik döbbenetesen jók, és még nem fedezte fel magának a mainstream közönség.

"Az állat gondolatai, cselekedetei, érzései visszaomlanak a faj, fajta Énjébe, s ő maga megszűnik a halállal. De fajtatársa, ha megszületik, hasonló lelki tulajdonságokat hoz magával, amit közös Énjükből merít. Ezért az állat pusztulása sokkal inkább visszatérés a közös szellemi hazába, mint az emberé."

Dorci elment.

Konkrétan megéltem a rémálmot, amiben elmentünk az orvoshoz, közölték a diagnózist, láttam elaludni és hazamentünk egy üres cicahordó dobozzal egy lakásba, ami egy cica nyomaival van tele, aki már nincsen a világon.

Próbálok pozitív maradni, hogy nem szenvedett, hogy jó élete volt és nagyon szerettük, hogy köszönöm a közel négy évet, amit kaptunk tőle, de nem megy, lassan három órája zokogok és kitölt a bénító fájdalom.

Csak remélni tudom, hogy az ő kis cicatudata egyszer majd visszaköszön egy másik bajszos hülyéből.




És aki meg meri jegyezni, hogy csak egy macska volt, azt komolyan megütöm.

Lett Netflixünk, és be kell vallanom, és mivel korábban már kipróbáltuk és az eléggé kiábrándító volt, nem is igazán értettem, mi ez a nagy felhajtás körülötte. De most adtunk neki még egy esélyt, és EZ A LEGKIRÁLYABB DOLOG, AMI CSAK TÖRTÉNHETETT VELEM.

Még annál is királyabb, mint amikor rádöbbentem, hogy léteznek torrentoldalak.

És a legeslegeslegjobb az egészben, hogy HD-ben kapjuk a sorozatokat, és ez egy jó tévével kombinálva azt eredményezi, hogy az eddig tökéletesnek hitt szereplőkön meglátom a pattanásokat, ráncokat, alapozót, kicsit elmaszatolt rúzst. 

Ilyen érzés lehet először szemüveget viselni.

Ma döbbentem rá, hogy rettentő pofátlan tudok lenni, ha idegenek telefonjáról van szó.

Lazán végignézem a mellettem ülő facebook feedjét, gátlástalanul beleolvasok a chatelésükbe, ma pedig három megállón át néztem, hogy az előttem álló lány azon lamentál, milyen filtert rakjon a szelfijére, aztán újabb két megállón át azon, hogy milyen címet írjon hozzá. 

Aztán észrevette, hogy nézem, összenéztünk, mire kinyomta az instagramot.

Medvegy az ilyen szokásaimra szokta megjegyezni, hogy you must be fun at parties, és ja, nagyon fun vagyok mindenhol.

Amúgy 2017 nagy felfedezése eddig a száraz sampon, mint olyan. 

Mostantól ez az új hitvallásom

Minden más eddig a szokásos: elképesztő összegeket hagyok bioboltokban, sokat olvasok, nem alszom, ezredjére nézek újra régi sorozatokat, stb.

Ami új: egyre többet kávézom (napi kettő), és manapság tornázom (átlag 2 óra nyűglődés előz meg fél óra testmozgást, de akkor is).

Asszem ennyi.

Ha nem vegán, NYEMAKAJOM

Valahányszor azt hiszem, hogy végre kialakítottam a saját kis safe space-emet, vagyis kiszűrtem és unfollowoltam mindenkit, aki nem pozitív energiákkal tölti meg a napomat - and then this happens.

sóhaj

El sem hiszem, és tényleg pipát varázsoltam minden tárgy mellé a neptunban.

(hogy milyen áron, arról inkább nem akarok beszélni)

Sikerült felsorakoztatni az adható érdemjegyek teljes palettáját (és tipikusan azokra a tárgyakra kaptam ötöst, amiknek nem sok gyakorlati haszna van és csak engem érdekeltek), de már régóta bináris rendszerben mérem a jegyeimet, csak elégtelen-nem elégtelen szinten. Úgy meg remek átlagot zártam.

Ma a változatosság kedvéért kötöttem egy sapkát.

Nem vagyok vámpír, csak a lámpa felé fordultam

Olvasni akarok.
Tornázni akarok.
Sorozatokat akarok nézni.
Lelkiismeret-furdalás nélkül.

Meg rendelni akarok még fonalat.

*neked sikerül egy rettegett tárgy, amin többen elhasalnak

Hármast kaptam a pénteki vizsgámra, ami miatt csütörtök este sírtam és az amire való tanulás helyett a Schindler listáját néztem meg Ne bántsátok a feketerigót olvastam. 

A hétfői szóbelim négyes lett.

"A végén még időben végzek, az eredeti terv szerint", mondta a lány, és folytatta az időhúzást a csütörtöki vizsgájára való tanulás helyett.

Azt hittem, utálom a szóbeliket, mert fú mennyi szorongással jár szemtől szemben hülyét csinálni magamból a tanerő előtt, de rá kellett jönnöm, hogy egy szóbelivel járó x egységnyi stressz még mindig jobb, mert csak a vizsga végéig tart - írásbelinél viszont legalább x/2 egységnyi szorongásnak vagyok kitéve a kijavításig tartó minden egyes nap (ami csak optimális esetben 2, általában ennél több).
Nem beszélve az egy-egy kisebb adrenalinlöketről, valahányszor emailt kapok.

Megnéztük a Mielőtt megismerteleket (mit is mondtam nemrég a ragra végződő címekről..?), nem sírt egyikünk sem, szerintem kicsit sem volt megható és a szerelem nagyon nem volt hiteles. Hát ez van.

Holnap újabb vizsga, meg csütörtökön is.

Mit csináltam korábban, amikor nem kellett valami közelgő vizsgára készülnöm/szoronganom..?

Tegnap végül tanulás helyett megnéztem a Schindler listáját és az extrákat hozzá.

Most pedig szerintem egyszer átolvasom a tételeket, aztán olvasom tovább a Ne bántsátok a feketerigót (istenem de utálom, ha egy könyv címének valamilyen rag a vége. "mit olvasol?" "a Bárányok hallgatnakot").

Aztán majd holnap jövök sírni, hogy megbuktam és soseleszvégeennekavizsgaidőszaknak, de szombaton majd kialszom magam és megint a mosolygós, motivált önmagam leszek.

Vagy nem.

Whatever.

Napom

Reggel az irodába érve egy passzív-agresszív lebaszó email fogadott az egyik ügyféltől valamiért, amiről még csak nem is én tehetek, de nem baj, mert nem sokkal később kaptam egy újabbat valami másról, amit már tényleg én rontottam el (még októberben). És ekkor még csak úgy egy óra telt el a munkaidőmből, ami diákmunkás órabérben nem igazán éri meg.

A nap ezen a pontján csak azért nem vettem a kabátomat és indultam haza, mert már lefőztem magamnak egy adag kávét és kint undorítónak tűnt az idő.

Aztán a facebookos csoportunkban terjednek a többiek nem túl szívderítő tapasztalatai egy tárgyról, amiből nincs hivatalos tétellista, az aznap vizsgázók egy találomra kiválasztott témából írnak (próbáltam utánajárni az egyetem vizsgaszabályzatában, és ezt SEMMILYEN SZABÁLY NEM TILTJA). Ma hatan vizsgáztak, senki nem ment át.

Én pénteken megyek.

Ma kezdek tanulni.

Ha az év olyan lesz, mint az első napja, akkor 2017 elég uncsi lesz és főleg takarítással, macskaalom-ürítéssel, olvasással, tornázással és sorozatnézéssel fog telni (végre rávettem magam és binge-watcholtuk az American Horror Story ötödik évadát, a Hotelt).
Ja és véletlenül megszaladt a kezem, amikor kimértem a lencsét, szóval remélem úgy fogunk úszni a zsében is, mint a lencsefőzelékben.

Tegnap viszont meg akartam halni, reggel sírni tudtam volna, amikor szó szerint ki kellett tépnem magam az ágyból, hogy induljak ki a jeges zimankóba, hogy a medvék és farkasok hadán átverekedjem magam a kolhoz konzervgyáráig. 

Jóvanna, de olyan érzés volt.

Tanulnom kéne, de az a baj, hogy annyira elhasználtam az idegrendszeremet az Anatómiára, hogy már a szar is le van szarva (kellett nekem hiányolni ezt a lelkiállapotot).

Röviden ennyi.

Elég uncsira sikerült 2017 első bejelentkezése.