2016. április 30., szombat

Anyák napjára kitaláltam, hogy rekreálom anyukám néhány régi fotóját, ezzel kiemelve a hasonlóságunkat.

Ez pont nem jött össze, sőt, néhány fotón úgy nézek ki, mint aki nagyon csúnya éppen nagyon koncentrál, hogy ne kakiljon be - ilyenkor soha nem tudom, hogy tényleg ilyen reménytelenül hülye fejeket tudok vágni, vagy csak nem vagyok fotogén.

Szeretek hinni az utóbbiban, de sejtem, hogy inkább előbbi.

Azt hiszem ideje jobban tanulni, mert a minden szögből lenyűgözően szép arcélemből nem fogunk megélni.

"Kincsem nézd, ott fotóz Apu, integess neki"

2016. április 29., péntek

Ma elballagtattuk Medvegy Öcsit, egész kis cuki volt, Medvegy apuka többször el is pityeredett.

(Mivel nem annak az érzelmes szülőnek ismertem meg, nem álltam meg, megkérdeztem:
Én: Annó a tiéden is..?
M: Nem.
Én: Na, látszik, ki a kedvencebbik gyerek.
M: Nem baj, nekem sem ők a kedvenc szüleim.)

Nekem még mindig furcsa, hogy egy másik családnak is a tagja vagyok, akiknek más szokásaik vannak és csinálnak rólam fotókat, amiket utána kiraknak a nappaliban.

Most viszont már itthon vagyunk, alakítjuk a saját, új családunk saját, új szokásait és éljük a szokásos vad életünket.


2016. április 28., csütörtök

Things I Love Thursday


♥ Városligeti futás! ♥ Inuyasha - Medvegy töltötte le, és bennem ezer emléket ébresztett... ♥ csak kétszer kellett fordulnom a hallgatói jogviszony igazolásért! ♥ leszerződtem, hétfőn első munkanap ♥ Comedy Central Family Guy Élőben reklámok - lehet szidni, de én imádom a magyar szinkront ♥ lekeféltem Dorciról a téli bundáját ♥ kötni ♥ vajas pirítós - a hét étele ♥ Lányok napja - Sikersztorik a világhálón előadás a Corvinuson anyukámmal ♥ megérkezett a Blerches hűtőmágnesünk! ♥
Tavaly jelentkeztünk félmaratonváltóra, de az utolsó pillanatban betojtam és átadtam a nevezésem Medvegy szintén félmaratonista öccsének.

Idén ez már nem lesz opció.

(Medvegy rámhagyta a névválasztást - eredetileg Dorci seregét akartam, aztán Speedy Pants-t, de a pant majdnem paw, ami az egyik kedvenc cicákkal kapcsolatos szavam)

2016. április 24., vasárnap

Irreálisan félek attól, hogy mások látnak engem futás közben, ezért általában este-éjjel, de mindenképpen sötétedés után járok futkározni.
Fura vagyok, tudom, de dolgozom rajta.

Múlt héten a Vivicittán viszont rádöbbentem, hogy ha versenyekre akarok járni (márpedig akarok, mert szeretem a pólókat), akkor nem ártana szoktatni magam a más napszakokban és más helyszíneken való futáshoz.
És így mégsem kell lemondanom a 101-es listám margitszigeti futós tételéről.

Ennek örömére Medveggyel kitaláltuk, hogy szombaton kimegyünk a Városligetbe és futunk egyet: közel van, jó nagy, nincs annyi futó. Medvegy a saját maratoni edzésterve szerint, én a már bejáratott 2 perc séta - 1 perc futást, hogy azért ne szenvedjek mások előtt látványosan. Kezdetnek jónak tűnt.

Tippeljetek, hol volt szombaton a VI. Tűzoltó- és Rendőrnap.

A liget tele volt sátrakkal, bemutatókkal, ugrálóvárakkal - meg családokkal sok gyerekkel. Az egyik majdnem elgázolt egy olyan futóbiciklivel.

Nem hogy kiléptem a komfortzónámból, de kitaszajtottam magam a diszkomfortzónám legmélyebb medencéjébe karúszó és minden nélkül.


És basszus jó volt.

Csak a sarkamat feltörte a végére a cipő.

2016. április 22., péntek

Anyukám minden nemrég házasodott ismerősét az esküvőszervezésről faggatja, a (volt) kolléganőivel összeültek ötletelni, gyűjti a ruhakészítők és éttermek számait - és ma felregisztrált pinterestre is.

Szülőanyámat ismerve hamarosan összeházasodunk Medveggyel.
Akár akarjuk, akár nem.

2016. április 21., csütörtök

SOS

Ha valaki tudná, hogyan vagy hol lehet Budapesten nagy felbontású képről életnagyságú kartonbábot csináltatni, kérem, ossza meg velem is.

Fontos lenne.

Things I Love Thursday


♥ Minden héten rácsodálkozom, hogy mennyi jó dolog történik velem ♥ biciklizni a napsütésben ♥ Vivicitta ♥ vasárnapi vásárlás!!! ♥ Van Canto: Voices of Fire - csak azért vagyok dühös, mert még nem elérhető spotify-on, pedig annyira szeretnék futni rá ♥ TESI LETUDVA ♥ kedves SMS az OVSZ-től - anyukám szerint ez része a lelkiismeretemre hatásnak, de tény, bevált ♥ újra mehettem plazmát adni - aztán rögtön derült égből jött az orvosi vizsgálat, de ez legyen a legnagyobb bajom ♥ eredeti orosz pirog - most jöhet a feladat, hogyan fogom én ezt reprodukálni... ♥ Stephen King: Rémálmok bazára - amilyen vaskos, remélem jó időre leköt majd ♥ répafasírt - megkívántam, összedobtam, és most szerintem ráfüggtem ♥ futás ♥ turistának néztek - bóknak veszem, ha nem tűntem olyan búvalb.szottnak, hogy helyinek véljenek ♥ írás ♥ lelkesedés a szakmám iránt - időnként felbugyog bennem a gyűlölet egy-egy lélekölő előadáson ülve, de igen, ezt akarom ♥

2016. április 20., szerda

Nem is meséltem a hétfőről, pedig akármi is történik ebben a maradék négy napban, a hét eleje rögtön elég magasra tette a lécet.

Végeztem a tesivel.

Erre a félévre.

MEG ÚGY ÁLTALÁBAN ÖRÖKRE.


Előtte három éjszakán álmodtam azt, hogy négyüteműzöm (a félév teljesítéséhez huszonötöt kellett letolni egy perc alatt) és egyre emelkedett a pulzusom, ahogy közeledtem a teremhez.

SOHA TÖBBET TESI.

Nincs több női mosdóban vagy tesiteremben csoportosan öltözés, nincs több megalázó bemutató feladat, NINCS TÖBB KÉNYSZERŰ TESTMOZGÁS.


És most összeszedem a cuccom a holnapi aerobicra és felkészülök az esti futásra.

2016. április 19., kedd

Az esti futáskor már nem csak macskák, hanem sünik is grasszálnak a kerítések tövében, a csizmákat el-, a tornacipőket pedig előpakoltuk és kiszedtem az első kullancsot a macskából.

A nyarat ezzel hivatalosan is megnyitom.
Felnőtt életemben nem volt még ilyen gördülékeny reggelem, mint a mai.

A reggel kilences ébredésem és a 9:48-as távozásom között volt időm
- reggelizni,
- hajat mosni,
- némi sminket feldobni,
- fogat mosni,
- szépen felöltözni,
- megcsinálni az ágyat.
- két tükörtojást csinálni Medvegy ebédjébe és bedobozolni és
- felsöpörni és kicsit rendet rakni.

És még csak nem is kellett rohannom vagy kapkodnom, minden szépen, magától ment.
Ja és lehet másoknak ez nem nagy cucc, de én tipikusan esti-éjszakai aktivitásra vagyok kitalálva: reggel pusztán a túlélésre gyúrok és csak negyed óra kell ahhoz, hogy a reggelimbe bámulva betöltsek.

2016. április 18., hétfő

Történt a hétvégén egy kis dráma.

Dorci eltűnt.

Nálunk a macskának is szigorú napirendje van, amitől hirtelen minden ok nélkül eltért: este kiment az udvarra, és nem jelent meg még délben sem. Ekkorra én már annyira behergeltem magam, hogy Medveggyel végigjártuk a környéket a nevét kiabálva, majd amikor hazaérve bekapcsoltam a telefonomat és megláttam a hátteremet, elkezdtem bőgni, és úgy egy órán át nem tudtam abbahagyni.
Itt Medvegy robogóra ült, hogy kicsit távolabbi környéket is feltérképezze (egyikünk sem mondta ki, de elgázolt cicát keresett), én meg ültem a lépcsőn hullámokban feltörő zokogással, hátha megjelenne.
Itt már kezdett ijesztő mértéket ölteni a hisztim, úgyhogy erőt vettem magamon és inkább elmentünk az Árkádba egy kis figyelemelterelő vásárlásra, ahol vettem neki kaját, amire úgyis szüksége lesz, AMIKOR HAZAJÖN.
Amikor apukám hívott, hogy megjelent, pár percig a nyakamban éreztem a pulzusomat.
(Amúgy az egyik szomszéd bezárta a garázsba, nem esett baja, csak kissé fel volt zaklatva - de némi táplálék végül helyrebillentette a lelki egyensúlyát. Nekem bezzeg még este is fájt a szemem meg az orrom a sok sírástól.)

Ezt a fotót küldtem BFFnek, amikor hazaérve végre meg tudtam szeretgetni.

2016. április 17., vasárnap

Szerintem azért nem tudom sajnálni a vasárnapi nyitvatartás miatt pampogókat, mert az apukám kiskoromtól fogva a MÁVnál dolgozik - és hát mivel a mocsok seggfej emberek nem tudnak megülni a seggükön ünnepekkor meg éjjel sem, hozzászoktam, hogy ő néha furcsa időszakokban dolgozik.
És nem csak vasárnap, hanem mondjuk karácsonykor, szilveszterkor, nemzeti ünnepen vagy bármikor máskor, amikor mások túrázni meg templomba járnak.

Csak én nem mentem tüntetni, mert már 10 évesen felfogtam, hogy ez a munka ezzel jár, én meg ebből kapok legót, edzőcipőt és ebédet is.

2016. április 16., szombat

Vivicitta 2016

Ma kibicikliztünk Medveggyel a szigetre, lefutottuk a 2.5 km-t kb. 18-19 perc alatt (passz, nem mértük, csak valamivel 20 perc alatt - de nálam ez jónak minősül), majd hazajöttünk.

Kicsit szomcsi vagyok, mert ez most nem volt igazi kihívás, de ennél nagyobb táv csak a 7 km volt, ami jelenlegi edzettségi szintemet ismerve egy jó időre elvette volna a kedvem ettől az egész futkosós mókától.

A tanulságokat viszont levontam (néha fuss nappal is, hogy hozzászokj és BAZZEG IGYÁL, különben csak beszédelegsz és behánysz a célba), a póló tetszetős rózsaszín, és még egy ingyen magazint és kulacsot is kaptam (meg indultunk egy nyereményjátékon új rózsaszín futócipőért, amit nagyon szeretnék), szóval jó nap volt ez a mai.

És most folytatom a prezentációmat a ketogén diéta hatásáról a rákos megbetegedésekre.

Vallomások

Szörnyen utálok fésülködni, pedig nem is használok hajkefét, hanem egy nagyon ritkás fogú fésűt, ami még a göndör korszakomból maradt rám. De néha így is odáig fajul a helyzet, hogy hajmosás előtt fel kell tennem egy kókuszolajos pakolást és csak úgy tudom nagy nehezen kibontani. (Struwwelvikci..?)

Ha idegen országban járok, a leglelkesebben az élelmiszerboltokba szoktam bevetni magam, és szuvenírt is onnan hozok: így utaztattam haza Izraelből almalekvárt és egy kiló, vödrös kiszerelésű humuszt, Törökországból teát, Görögországból (stílszerűen) görögjoghurtot és gyros fűszert.

Prezentációkészítésnél általában a teljes elkészítési idő kb. harmadát töltöm a tökéletes háttér kiválasztásával.

Annyira nem szeretem, ha megérintenek, hogy ha erre mégis sor kerül, az érintett testrészemben hajlamosak fájdalomig feszülni az izmok.

2016. április 14., csütörtök

Things I Love Thursday


♥ sikeres Hádás túra ♥ esküvői ruha... vagy valami olyasmi. ettől olyan valódinak tűnik a dolog ♥ Bécsi kirándulás szombaton ♥ új Van Canto album ♥ új kulacs - lila! ♥ egy tárgy mellett pipa neptunban ♥ ÁLLÁSINTERJÚ - fostam, mint állat, de ♥ MUNKA - megkaptam! (köszi Zsófi:)) majd mesélek részletesen, ha a szerződést is aláírtam ♥ szakest - megnyugodtam, hogy nem fogok éhenhalni a diplomámmal ♥ bioboltos túra - mások plázázni járnak, én így mulatok ♥ cukormentes, steviás lekvár ♥ VISSZATÉR A VASÁRNAPI NYITVATARTÁS ♥ Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek? - ezen a héten inkább olvastam futás helyett, de a mentális futás is valami, nem..? ♥

She enjoys putting her hand in a bag of seeds

Lencsét főzök holnapra.
Kimértem a szükséges mennyiséget egy lábasba, majd hosszú percek is elteltek azzal, hogy lassan, élvezettel turkáltam a lencsében.


2016. április 12., kedd

Az az érzés, amikor rádöbbensz, hogy laptopcserekor gondosan lementetted az összes gagyi telefonos képedet és kis irományaidat, amiket soha senkinek nem mutatnál meg és valószínű be sem fejezed soha, DE KÉT KÉSZ BEADANDÓT BEZZEG NEM TALÁLTÁL OLYAN FONTOSNAK, HOGY FELMÁSOLD EGY PENDRIVE-RA.


még nem döntöttem az agyvérzés és a sírás között.

#16 - 101/1001

16. venni 5 új CDt

Jellemzően német nyelvterületen vásárlok CD-ket, és ennek két oka van:
1: röhejesen alacsony árak - a luxi kiadású Imaginaerum dupla CDmet öt darab euróért vettem Münchenben;
2: lényegesen nagyobb kínálat a német metálbandáktól - próbált már valaki itthon Subway to Sallyt, Saltatio Mortist vagy Schandmault venni..?

Szégyen, de olyan régóta húzom már ezt az ötöt, hogy nem emlékszem az első kettőre... Utolsónak viszont a Lindemanntól a Praise Abortot szerettem volna megvenni, de a hétvégén Bécsben járva megláttam a legújabb Van Canto albumot, egyszerűen nem volt kérdés.
(pedig általában biztosra megyek, erről meg addig nem hallottam egy számot sem és spotify-ra sem került még fel)

METAL VOCAL MUSICAL!!!!!!!
A kétszáz forint pedig szokás szerint meg a perselybe.

2016. április 8., péntek

Az úgy volt, hogy elmentem a Hádába új nadrágot venni magamnak (a tavalyi nagy kedvenc már erősen formátlanná vált a szezon végére, az egy megmaradt tavaszi nadrágom pedig olyan mértékig csipőnadrág, hogy minimális hajolásnál is kivillan a fél fenekem).

Öröm és boldogság, nem túl gyakran, de előfordul: megtaláltam pontosan azt a nadrágot, amiért mentem: fekete, addig ér és úgy áll, ahogy kell. Nem is volt kérdés, meg is vettem - meg még egy farmert, három blúzt, egy új táskát és a menyecskeruhámat* az esküvőnkre.

Wut.



*vagy hogy hívják azt az izét, amit az ember lánya a szertartásos királylányruha után visel a kajához meg egyebekhez

művészi sneak peek

I've never been prouder

*Medvegy egy barátjának mesél arról a két (egyébként egymástól teljesen független) tényről, hogy dietetikusnak tanulok és nemrég diétára fogtam*

Barát: Akkor most tolod a paleót?
Medvegy: Dietetikus, nem hülye.

:')

2016. április 7., csütörtök

Things I Love Thursday


♥ új laptop! - vagyis pont olyan, mint a régi (lenovo), csak működik az aksija és a tacsipadja, és a billentyűzete is magyar (ettől még nekem továbbra is alt+j a hosszú í-t) ♥ fizetésemelés ♥ Medvegy rábeszélt, hogy blicceljem el az aerobicot és randizzunk - erre írt az oktató, hogy elmarad az óra ♥ agyas és cicás párnák ♥ év első epre! ♥ csírák ♥ indukciós sütőlap - tudtuk, hogy gyors, de ennyire..? ♥ Dorci olyan agresszívan cuki, hogy néha legszívesebben megszorítanám ♥ tavasz ♥ JÖVŐHÉTEN KEDDEN INTERJÚ ♥ 5K - fasza idővel! ♥

2016. április 6., szerda

Az szeretem a legjobban a tavaszban, hogy végre megint kinyílik a világ: el tudom hagyni a lakást úgy, hogy nőnek nézek ki és nem is fagy be a fenekem; nincs szükség csak egy farmerdzsekire és egy sálra, és a legjobb: megint a fejemre gyógyulhat arcom természetes kiegészítője - a Ray Ban napszemüvegem.

Ami viszont pokoli felismerésként ért: fél évnyi bakancs és edzőcipő után ismét balerinába bújni elég fura volt. A lábam eddig csak úgy élvezte a keleti kényelmet, most meg kapaszkodnia kell, ami mindkettőnknek új.

Ma ellógtam az első egyetemi órámat. A nyolcadik hétig bírtam. Hős vagyok.

A héten elviszem szervizbe Konrádot (újak és feledékenyek kedvéért: a biciklimet), és onnantól nincs megállás. Szerintem a szükségesnél jóval több időt szánok az első útra és viszek majd váltásruhát, mert amilyen rég nem voltam forgalomban, az első bevetés során átesem majd néhány pánikrohamon és utána jó eséllyel úszni fogok a hideg verítékben és el kell vonulnom valami nyugodt helyre papírzacskóba lélegezni és kivárni, hogy elmúljon az adrenaline rush.

2016. április 5., kedd

Az utóbbi 24 órában
- menthetetlenre tört a laptopom
- tankonyhán főztem egy négyfogásos menüt
- felmondtam anyukám helyett a munkahelyén (potom négy óra alatt, dont ask)
- jelentkeztem egy munkára, amit jó eséllyel (ugye, Zsófi..?) meg is kapok
- lemondtuk a londoni utunkat
- kaptam egy új laptopot.

Micsoda nap, nem történt semmi és elfáradtam.
Ja nem.
Mármint a történésekre, mert hát elég fáradt vagyok.

2016. április 4., hétfő

Több szempontból jó nap ez a mai: Medvegy végre megkapta a kiérdemelt fizuemit (meséltem arról az esetről, amikor szombaton hajnali háromkor végződött a péntek reggel nyolckor kezdődő munkanapja..?), én meg a hepatitis oltásomat, vagyis mostantól büntetlenül ehetek bármilyen koszlott kínai vagy thai kajáldában.

A bicepszem ugyan sajog, de a lelkem boldog, mert végre elismerik Medvegy szakmai tudását, egyre több XP-t szerez és szintet lép.


Meg hát a kilátásba helyezett anyagi javak, na az se lesz rossz.


Ha lenne elverni való pénzem, az első dolgom lenne euróra meg benzinre (és pályamatricára) váltani, beültetném Medvegyet az anyósülésre és mennénk.

Mert annyira menni akarok, hogy még vezetni is hajlandó lennék.

Még az autópályán is.

2016. április 2., szombat

Onnan jövök rá, hogy már menthetetlenül felnőtt vagyok, hogy már az IKEÁba járok élvezettel pénzt költeni.


Ja, ez egy agyas párna, meg egy szemgolyós müzlistálka.
Ezen túl vettem még egy műanyag palackot (long story short, az előzőt nekicsaptam valami keménynek és eláztatta a táskámat és a combomat), két konyharuhát meg egy Dorcis párnát is.


Van még Dorcis függöny is, de az kibaszott drága túl sötét lenne a mi kis nyílászárókban szegény lakásunkba:(