2016. január 31., vasárnap

Olvasom Steiner Kristóf szakácskönyvét, reménykedve, hogy ez mentes lesz a szokásos vegán bullshittől - erre már a 17. oldalon belefutok néhány mondatba, amire ki kéne tenni a trigger warningot.

"100 g tökmagban, mogyoróban vagy mandulában például több fehérje van, mint ugyanannyi pulykamellben vagy tonhalban..."
 "...a hüvelyesek pedig száz grammonként majd háromszor annyi proteint tartalmaznak, mint mondjuk a joghurt."

Ezek után remélem, a receptek jók lesznek.

2016. január 30., szombat

Nem tudom, más egyetemeken hogy van, de nálunk elképesztő hiszti övezi a tárgyfelvételt.

De komolyan, olyan, hogy tegnap éjjel már nem tudtam aludni a feszültségtől és 7-kor keltem a 8-kor kezdődő mókára. Aztán öt perc alatt végeztem, még három szabadon választható tárgyra is sikerült lecsapni (amiből egy könnyű, egy mérsékelten és egy valóban érdekel, ami egész jó arány), ennyit erről.

És most a reggeli kávé közben nyomon követem a szokásos tárgyfelvételt követő zsibvásárt a kar facebook oldalán.

2016. január 29., péntek

Hajnali egykor értek Harry-ék a Misztériumügyi Főosztályra, én meg már nem bírtam abbahagyni az olvasást - aminek az lett a vége, hogy Medvegy már rég aludt mellettem, én meg ott bőgtem az éjszaka közepén.
Pedig azt hittem, elég felnőtt vagyok én már ehhez.

Amikor először olvastam, akkor is éjjel jutottam erre a részre (a paplan alatt, elemlámpával - ó, voltak még olyan idők is), és akkor is elbőgtem egy kisebb csomag zsebkendőt.

Nem sok könyvön sírtam eddig, de szerintem ez a rész pontosan úgy lett megírva, hogy először nekifutásból tökön rúgja az ember lelkét, és amikor már múlna a fájdalom, visszajön és egy-egy félmondattal megint - és újra - és újra.

2016. január 28., csütörtök

Things I Love Thursday


♥ Nosztalgia régi képekkel - hát mennyire cuki voltam, arra szavak nincsenek ♥ Veresegyházi trip BFF-fel ♥ egyre elvetemültebb egészséges ételekkel kísérletezni: az a piros lötyi ott céklától piros (+alma és narancs), jobb oldalt pedig a kaja haul csomagban van köleskása és chiamag liszt ♥ padlizsánkrém - brutál fokhagymás és csak az enyém: Medvegy rájött, hogy nem is szereti a padlizsánt ♥ egy nagy lehetőség, amiről később szeretnék írni ♥ Faun + Subway to Sally - Minne - már el is felejtettem, mennyire szeretem StSéket ♥ HH kritika a Visszatérőről - a mászós részeknél még mindig felnyaffanok a röhögéstől ♥
♥ és utolsónak: ma délután megérkeztek a telefontokok, amiket Medvegy rendelt nekem ♥

Tükrös képekhez nem vagyok hajlandó normális fejet vágni

2016. január 27., szerda

Napom

Amikor a DMben vágyakozva nézem a különböző bio kenyérre való kencéket, de sajnálok egy kis üvegnyi vacakért 800 forintot kiadni...

...ezért inkább átzúzok a piacra, ahol éppen előttem akciózzák le 200 Ft/kg-ra a padlizsánokat.

meg holnapután meg holnaputánután
Szóval most van egy kisebb vödörnyi istenifinom kencém, 120 forintnyi padlizsánból.

2016. január 25., hétfő

Két teljes napja ismét 100%osan tolom a diétás kosztot, erre most ölni tudnék egy bögre kakaóért.

De van fügés fehérteám, juhú.


MINTHA AZ KITÖLTENÉ A KAKAÓLYUKAKAT A LELKEMBEN

Top hét ok, amiért a Főnix Rendje a legnyomasztóbb az összes HP könyv közül:

1. A könyv kezelhetetlenül vastag, egy normális táskába sem fér bele és menet közben olvasni szinte lehetetlen

2. ...és az a sok plusz oldal leginkább Harry hisztijeiből ás belső picsogásaiból monológjaiból áll

3. Voldemort Nagyúr visszatért

4. ...amit mi ugyan tudunk, de senki nem ismeri el

5. Dumbledore alig van benne, az első felében inkább csak említés szintjén, és akkor is csak a minisztériumi varázslók által, enyhén lenéző stílusban

6.

7. A vége.

2016. január 24., vasárnap

#26 - 101/1001

26. 10 magyar városban járni - 1/10 Veresegyház

BFF-emmel régóta terveztünk egy kiruccanást gyermekkorunk kies szemétdombjára, Veresegyházra, ahol még gyerekként megismerkedtünk és ahol sok nyár alatt lassan legjobb barátok lettünk.
A világ egyik legfurább érzése visszatérni egy helyre, ami egykor az otthonod volt, és látni, hogy már mások laknak a házadban, nem ismernek meg a szomszédok és ugyan a fák megnőttek, az egész környék sokkal kisebb, mint volt...


Amúgy ott röhögtünk, hogy milyen szép környéken is laktunk, ahol egy köpésnyire volt bármilyen természeti szépség: erdők, mezők, tavak (asszonykórus, medvefarm), mi meg hónapokat töltöttünk el azzal, hogy a gép előtt ültünk és Sims2-ztünk.

2016. január 22., péntek


Bal oldal: a Művésznő elegánsan elfogyasztja kék tacskós bögréjéből a reggeli kakaóját.
Jobb oldal: a Művésznő alkot.

Régi képek között nézelődve két dologra is rájöttem:
1: már gyerekként is hihetetlen sassy voltam;
2: könnyebb volt az élet, amíg kisebb voltam és kényelmesen elfértem bármilyen ülőalkalmatosságon.


Frufrut viszont soha nem fogok vágatni, mert ezt az egy alkalmat leszámítva az összes többi fotón úgy nézek ki, mint egy aranyos kis póniló.

2016. január 21., csütörtök

Things I Love Thursday


♥ Harry Potter és a Tűz Serlege - kínosan lassan olvasom, mert tudom, hogy ez az utolsó vidám könyv... ♥ ugyan a webshopban már régóta nincs, a Yankee Candle boltban még volt egy utolsó Salted Caramel mécses - és ennek következtében lényegesen csóróbban távoztam, mint terveztem ♥ színes saláták ♥ Alverde sampon - nem kicsit ijedtem meg, amikor a tenyerembe kinyomva színét, állagát és szagát illetőleg is inkább libafosra hasonlított, ráadásul szinte egyáltalán nem habzott, de csodát tett a fejemmel ♥ Dorci ♥ Faun - Tanz mit mir - igen, már-már kínosan folk, de egyszerűen nem tudok vele leállni, annyira fülbemászó ♥ Hannibal sorozat - érik már egy újraolvasás a Thomas Harris könyvekből is ♥

2016. január 20., szerda


Nem tudom, ebben az egyetlen posztban mi a leginkább disturbing:
- hogy az apuka szexbombának nevezi az újszülött lányát;
- a "kakál" szó;
- vagy a kikaparás nem egyértelmű tárgya.

2016. január 18., hétfő

A Hannibalt nézve mindig kedvem támad becélozni a konyhát és alkotni valamit.


Ami már csak azért vicces, mert hússal dolgozni kimondottan utálok.

Mads Mikkelsennel viszont továbbra sem tudok mit kezdeni: egyszer volt egy roppant magasröptű beszélgetésünk róla Medveggyel, aminek a végén én náci tiszthez, ő békához hasonlította az fejszerkezetét, és amennyire idegenkedtem tőle (CSAKIS ANTHONY HOPKINS LEHET HANNIBAL), sokadik újranézésre már ugyanúgy elfogadom őt is.

Úgy tűnik, én fordítottan öregszem, és pont hogy megtanulom elfogadni a változásokat - még a fandomaimban is.

2016. január 17., vasárnap

Things I Love Sunday

Nagyon szerettem régen ezzel szöszölni, és mivel az iphone kamerája az előzőhöz képest szépséges fotókat csinál, elég sokat fotózom manapság - szóval mostantól megint lesznek ilyenek.


♥ Négyes Táplálkozáspszichológia ♥ Jeles Ételkészítési Technológia ♥ ...és ezzel VIZSGAIDŐSZAK VÉGE, majdnem egy hónapnyi szünettel a sulikezdés előtt ♥ újra kitört a Harry Potter mánia ♥ Medvegy lefutotta második félmarcsiját - csak kicsit halt meg, de nagyon szép érem járt érte, meg cuki jegesmedvés póló ♥ megint teljes erőbedobással megy az egészséges életmód - kilószámra hordom haza a zöldségeket és a testmozgás sem merül ki a hűtőhöz mászkálásban ♥ ...ráadásul ez ragadós: az egy dolog, hogy Medvegy lényegesen több salátát és gyümölcsöt és sokkal kevesebb (de abból is házi) kenyeret eszik, de a szüleim a hatásomra vettek egy turmixgépet ♥ The Revenant - kb. tíz éve voltam utoljára moziban anyukámmal ♥ a héten többször is sütött a nap! ♥ egyre erősebben érzem megint, hogy szeretem a jövőbeli szakmámat és tényleg a szenvedélyem ♥

2016. január 15., péntek

Tegnap anyukámmal megnéztük A Visszatérőt moziban, az élmény címszavakban:
- rémesen hosszú
- olyan hideg, hogy fél óra után visszavettem a kabátomat
- annyit gázolnak látszólag jeges vizekbe, hogy megtanultam értékelni: száraz zokni van rajtam
- hazaérve egy kéjesen hosszú zuhanyt vettem, mert mindenki rettentő mocskos a filmben.

Erre most Medvegy betette az Everestet, amiben állandóan süvít a jeges szél és mindenkinek légszomja van (vagyis hypoxiás hypoxiája, csak hogy mindenki lássa: valaki tanult kórélettant is).
Sokkal jobban szeretnék most kánikuláról meg tikkasztó melegről filmeket nézni.

2016. január 13., szerda

A vizsgaidőszak hagyományos lezárása immáron harmadjára, hogy rendbeteszem a szemöldökömet és kilakkozom a körmömet - ugyanis a vizsgáztatók java nálunk jócskán idősebb nő, és ilyenkor minél jobban hasonlít az ember lánya egy barlangi trollra, annál nagyobb esély van a jó jegyre.

Nem is olyan régen még azt hittem, hogy haha, én majd lazán megyek vizsgázni, mert aki tud, azt nem lehet megbuktatni.

2016. január 12., kedd

Good Guy Én

Végeztem a vizsgaidőszakkal, és nem posztoltam ki facebookra.

Méghozzá jelessel.

Életemben először én vagyok a legenda, és nem csak másokról hallom, hogy "az XY egy éjszakát tanult rá és ötöst kapott".


És most aludni fogok, meg gondtalanul olvasni és behozni a lemaradásom az American Horror Story-ban.

By failing to prepare, you are preparing to fail

Még mindig fájok.
És ez nem az a fajta izomláz, amikor jajj sajog mindenem de azért kellemes érzés, hanem az a fajta, amikor SEGÍTSÉG NEM TUDOK NORMÁLISAN FUNKCIONÁLNI.

...de a lényeg, most indulok az utolsó vizsgámra, ami az utolsó lesz, mert most átmegyek.
Át bizony, át át.
Különböző tumblis bölcsességeket mondok magamnak, miközben a tükörben a szemembe nézek.

2016. január 10., vasárnap

#34 - 101/1001

34. kipróbálni egy újfajta mozgást

Medvegy kitalálta, hogy ki akarja próbálni a TRX-et, én meg kitaláltam, hogy elkísérem.

Fotódokumentálni sajnos nem lehetett az eseményt, de készítettem illusztrációt, ami hűen tükrözi az eseményeket.


Még a tenyerem is fáj, és nem tudom megemelni a karom.

De a 200 Forint ment a perselybe.
(felnyögtem, amikor megemeltem a kis befőttesüveget...)

2016. január 6., szerda

Medvegy szerint olyan vagyok, mint egy tizenkét éves, aki most fedezte fel a sorozatot.


De őszintén szólva elképesztően jó érzés megint átélni azt, ami egyrészt az én életem egyik meghatározó élménye volt, másrészt egy generáció tagjait fűzi össze (szerintem a világ egyik legjobb barátkozós témája, mi legalábbis az egyetemen a kezdeti időkben gyakran dobtuk be a "Harry Potter - ki milyen ciki dolgokra vetemedett rajongásában" című vitaindítót, aminek általában könnyes röhögés volt a vége).


Ja, és külön köszönet a HP generáció SZÜLEINEK, akik talárokat varrtak, sálakat kötöttek a favorizált ház színében, varázspálcának való ágakat kerestek és járták a boltokat az aktuálisan megjelenő részért.

Ti vagytok a meg nem énekelt hősök.

2016. január 4., hétfő


Igazából sokkal jobban működő rendszer, mint amilyennek elsőre hangzik: tanulok, aztán amikor már nagyon kezdi elborítani a gondolataimat a pánik, elolvasok egy fejezetet, ami annyira beszippant, hogy teljesen lenyugszom tőle, és utána újra motiváltan tudok a tananyagra tekinteni.

2016. január 3., vasárnap


Mentőtisztek tételeiből elsősegélyt tanulni egy új élmény.

(főleg ha értelme is lenne a nagyon kiemelt kulcsfontosságú mondatnak. a személyes biztonság még oké, de a bajbajutott biztonsága már a bajbajutással kétséges, nem..? whatever.)
Tanulnom kellett volna, úgyhogy inkább loptam Midnight Moontól egy kérdéssort és nagy lelkesen kitöltöttem, mert miért is ne.

1. Hajnali kettő van, és te nem vagy otthon. Akkor hol vagy?
Egy árokban megerőszakolva és feldarabolva. Unalmas vagyok, éjszakára szeretek otthon lenni.

2. Mi volt a legutolsó dolog, amire többet költöttél 20k HUF-nál?
Az Armani parfümöm.

3. Hogy néz ki a bankszámlád?
Szépen..? Mi erre a helyes válasz? Hogy tud kinézni egy bankszámla?

4. Honnan származik a ruha amit jelenleg viselsz?
Sieglindét a PRIMARK öltöztette.

5. Nevezz meg egy tételt a következő karácsonyi listádról.
Addig lesz egy Valentin, egy évforduló és egy szülinapom... De legyen az aszalógép és egy új futócipő.

6. Milyen színű a fogkeféd?
Rózsaszín (és Medvegyé kék. awww).

7. Nevezz meg valamit amit gyűjtesz, és mesélj róla egy keveset.
CD-k: Medvegy szoktatott rá, hogy fizessek a zenémért, és azóta szeretem azt hinni, hogy ezzel egy üzenetet küldök a kiadónak: igény van az adott zenekar zenéjére, kössenek velük még szerződéseket!!!

8. Legutóbbi étterem ahol ettél. Kivel voltál, milyen volt?
Húha... Medvegy szülinapját ünnepeltük a Belga sörházban a szüleimmel. Garnélarákos salátát kértem, de szokás szerint belezabáltam a szüleim és Medvegy sült krumplijába, és mindkettő isteni volt.

9. Ki vett neked utoljára szülinapi kártyát?
Nem emlékszem. A nagyimtól szoktam csak kártyát kapni, biztos azért, hogy ne legyen magányos a pénz a borítékban.

10. Mi a legrosszabb szokásod?
A halogatás.

11. Nevezz meg egy magazint, aminek előfizetője vagy?
Fél évig volt Cosmopolitan előfizetésem, ami rádöbbentett, mennyire nem szeretek női magazinokat olvasni. Ennyit erről.

12. Kedvenc pizzafeltéted:
SAJT. SOK ÉS SOKFÉLE.

13. Kinek a számát kerested legutóbb, mikor a telefonkönyvet használtad?
HAHAHA HOHOHO

14. A családodat kivéve ki az a személy, akit legjobban szeretsz?
Medvegy a családomnak minősül? Szerintem igen... akkor legyen a BFF-em.

15. Mit főztél legutoljára?
Vöröslencsefőzeléket újévre, hogy idén se haljunk éhen.

16. Mi az, amit nem vásárolnál használtan?
Kozmetikum. Fúj.

17. Melyik cipőt veszed fel először?
Talán a balt. Még sosem figyeltem.

18. Mit hagytál el legutóbb?
Általában vigyázok a dolgaimra, szóval nem rémlik semmi komolyabb tétel.

19. Mi a leggusztustalanabb bútor a szobádban?
Medvegy irodai széke. A macska szétkarmolta már a bőrhuzatot, úgy néz ki, mintha kukáztuk volna valahonnan.

20. Legutóbbi vásárlás, amit vissza kellett vinned valami miatt:
Ez sem rémlik. A holmijaink általában garancia után romlanak el, vagy simán veszünk belőle újabbat/jobbat, és kidobjuk.

21. Milyen illatszert használsz?
Parfümöt..?

22. Kedvenc társasjátékod?
Régimódi vagyok, de a Monopoly. Meg talán az Elder Sign hiányzik, azt szerettem.

23. Melyik az a társasjáték, amivel legutóbb játszottál?
Abalone-oztunk Medveggyel, de szerintem nem fogunk egyhamar megint, mert a macska leverte a dobozt, szanaszét gurultak a kis golyók, és egyet még mindig nem találtam meg sehol.

24. Honnan származik a járműved?
A Volkswagen gyárból. Konrád meg a Rixe gyárból, haha.

25. Ha az életed egy film lenne, mi lenne a főcím?
Valami badass anime openinget szeretnék az életemnek, mondjuk ezt.


29. Hogy szereted enni a csirkét?
MI TÖRTÉNT AZ EZELŐTTI KÉRDÉSEKKEL???
Amúgy leginkább sehogy.

30. Szülinapod van. Milyen a torta?
Egészséges és cukormentes, hogy senkinek se... hogyan van az ízlik felszólító módban..? Szóval hogy senkinek ne legyen hozzá gusztusa rajtam kívül.

31. Mit vettél legutoljára a szádba?
A fejhallgatóm zsinegjét. Fúj.

32. A valaha volt legjobb album (zenei):

33. Miről akarod, hogy emlékezzenek rád?
A hülye humoromról. Mert azért van, ugye..?

34. Jobb volt a tegnap, mint a ma?
Tegnap és ma sem haladtam olyan mértékben a tananyagban, ahogy szerettem volna, csak ma már sokkal frusztráltabb voltam ezért.

35. Mi az, amit nem tudnál egy napra sem nélkülözni?
Mondanám, hogy kaja, de böjt. Mondanám, hogy Medvegy, de csapatépítések. Mondanám, hogy Dorci, de nyaralás.
Szóval szerintem marad a zene.

36. Mit kell csinálnod holnap?
Megtanulni azt, amit ma meg tegnap kellett volna. #fuckmylife

2016. január 2., szombat

Amikor olyan elképesztően zseniálisra sikerült fanfictiont találok, hogy mindenképpen meg akarom mutatni valakinek, de az ismerősi körömben senkinek nincs olyan elcseszett ízlése, mint nekem.

Amúgy igen, huszonhárom éves vagyok és néha még olvasok fanfictionöket, deal with it.


Főleg mivel több kurvajól megírt fanficet olvastam, mint ahány jó könyvet az ulpius kiadótól (beleszámítva a régi klasszikusos sorozatukat is).

2016. január 1., péntek

Manapság tágítom a látókörömet és különböző táplálkozási irányzatoknak járok utána, és őszintén szólva egyre elkeseredettebb vagyok az emberiség józan eszét illetőleg.

Lénárt Gitta: Élő életek könyve
Mondjuk őszintén nem tudom, mit vártam egy nyers vegánságot promotáló könyvtől, de basszus, én vagyok az egyetlen, akinek az antalvali.hu meg az adott terméket forgalmazó cég oldala nem hiteles forrás..?

sciencebasedmedicine.org