Amilyen könnyűnek tűnt, eleinte kimondottan nehéz volt: vagy háromszor nekifogtam, de két nap után elfelejtettem folytatni, és egyébként sem szeretem magamat fotózni. Erre a végére egészen megszerettem, sőt, már élveztem is.
Vasárnap már lefeküdtünk, mire eszembe jutott, hogy kimaradt a napi szelfi, ezért olyan az aznapi, amilyen. Hétfőn pedig lerobbant alattam a troli, ezért gyalog mehettem a suliba, az efölött érzett örömömet tükrözi vidám arcom. A szerdai meg még az ágyban dögledezve készült.
A hétvégén lassan, de biztosan ment el az eszem, ez a vasárnapi képen csúcsosodott ki. Hétfőn konkrétan az óra csörgése után azonnal fotóztam, de szerintem ez látszik.
Szerdán depiztem a tesi miatt, ma meg virult a fejem, mert az ölembe esett egy szabad óra, amikor a saját csodás társaságomban kolbászolhattam az esti városban. Jól mulattam, meg is állapítottam magamról, hogy jófej vagyok, ilyet máskor is csinálhatunk.
A kihívás viszont ezennel teljesítettnek tekinthető, ment is a kétszáz forint a perselybe. És most egy darabig nem akarom magam képen látni.
Az utolsó szerdai képen nagyonnagyonnagyon hasonlítasz anyukádra, nagyon! :D
VálaszTörlésFel sem tűnt:DD na majd megmutatom neki:D
TörlésMutasd is, szerintem brutális a hasonlóság! Először azt hittem ő van rajta :D
Törlés