2015. január 31., szombat

Életemben nem éreztem magunkat még annyira felnőttnek, mint ma, amikor elmentünk étterembe a szüleimmel, és Medvegy bejelentette, hogy most ő fizet.

(ez nagy dolog, mert általában a szüleimet nem érdekli a fene nagy függetlenségem: én vagyok "a kölyök", vagyis szerintük természetes dolog, hogy támogatnak mindenben és mindenhogy, vagyis anyagilag is)

Ez... ez... ezzel én annyira nem tudok mit kezdeni.
Nem készültem ilyen kellemetlen meglepetésre, Medvegynek néztem esküvői öltönyt, erre ezt a szandált találom.
A nagypapámnak volt ilyen.
Lehet erre is beruházunk, szeretném a lábujjait nézni szertartás közben.

Én: Nagyon kell pisilnem, de Dorci pont most feküdt az ölembe... nagy gond lenne, ha lepisilném a kanapét?
Ő: Nem, teljes mértékben megérteném.

(PS.: unatkozom és a lakást a lehetőségeimhez mérten már átrendeztem, most jön majd a blog.)

2015. január 30., péntek

Imádom az illatgyertyákat, különösen ilyen búvalbaszott szép téli napokon - viszont teljesen elvesz a szép hangulatból, ha a szertartásos gyertyagyújtás egy béndzsa ALDI feliratú gyufával történik.
Úgyhogy rászántam majdnem egy órát (nem tudom pontosan, egyszer ment végig a 45 perces Subway to Sally album és az utolsó darabot csendben csináltam), és most boldogság van, meg csokis illatú illatgyertya.


(emlékszem kiskoromban, amikor legelső alkalommal csináltam ilyeneket, a nagy buzgalomban sikerült az oldalát is teljesen leragasztani. Ilyenkor rácsodálkozom, a környezetem miért tart engem értelmesnek)

2015. január 29., csütörtök

Hiába hullik hatalmas pelyhekben a hó, Dorci úgy döntött, neki tavasz van, és őrületes mennyiségű szőrtől szabadul meg. Macskás ember lévén hozzászoktam, hogy mindenem macskaszőrös, de amikor fél centis szőrréteg borítja a lábam, ha rám fekszik, vagy már a teám tetején is egy szőrszál úszik, na akkor kezd betelni a pohár. 
Úgyhogy ma vettem egy kefét és nekiestem a macskának, aki döbbenetes módon élvezte: amikor a pocakját keféltem, majdhogynem a nyála csorgott és majd megszakadt, úgy dorombolt.
Most boldogság van, mert 1: egy kismacskányi szőrlabdát dobtam a kukába; 2: Dorci csillog a fényben és 3: azóta lerázhatatlanul szeret, most is alig tudok írni, mert a kezemen fekszik.


Vizsgaidőszak végének első jele: VÉGRE KILAKKOZHATTAM A KÖRMÖM.

2015. január 28., szerda

ALKALMAZOTT BIOSZ ÖTÖS
és
VIZSGAIDŐSZAK VÉGE


Aludtam vagy három órát éjjel, és ezt is kettéválasztotta a macska, akire éjjel tört rá a területvédhetnék és azzal ébresztett, hogy nekipattogott az ablaknak.
Elsőnek mentem (szeretek a legelső vizsgázó lenni), remek tételeket húztam, és habár a tanárnőre nem tudok haragudni, mivel ötöst kaptam, azért kicsit mégis, mert gyakorlati tételnek megint sikerült olyat húzni, ami nem volt a tétellistán (csak az előző bukáson felbuzdulva annyira betojtam, hogy megtanultam MINDEN gyakorlaton vett metszetet).
A végén megkérdezte, hogy hát erre egy jelest tud ajánlani, már ha megfelel, én meg egész hazaúton hisztérikusan vigyorogva mentem, mivel tegnap már azt terveztem, miből fizetem majd a plusz évet, ha kicsúszom az államilag támogatott félévekből.

Jelenleg igen enyhén szólva vagyok elképesztően boldog.

(Medvegy rávilágított, hogy nekünk ez a hét lesz karácsony, és tény, ezerszer ünnepibb a hangulatom, mint akkor)

2015. január 27., kedd

Egyetemista kukac

Öröm és boldogság, Medvegy jutalmat kapott a munkahelyén, és hála az égnek nem vállveregetés, hanem nem elhanyagolható pénzösszeg formájában. Beosztotta nekem, hogy a javát félre tudjuk tenni, a többiből beoltatjuk végre Dorcit (szégyenletesen hosszú ideje halogatom), ő kap új játékkonzolt, én pedig nézzek ki egy éttermet, ahová elmegyünk a hétvégén.
Együtt örömködünk, és egy kicsit kificcent a szorongásom a holnapi Alkalmazott biológia vizsgám miatt, erre ezt kapom nyugtatásnak:

2015. január 26., hétfő

Gyűlölöm a sejtbiológiát.

Tegnap éjjel tanulás helyett után pihenésképpen macskás csoportokban nézelődtem, és találtam egy folyamatosan frissített sztorit egy cicáról, akit a makói teszkó mellett találtak és kerestek valakit, aki befogadja, és annyira belehergeltem magam, hogy Medvegy megjegyezte, hogy ha még aktuális lenne a dolog, most nyilván indulnánk Makóra.
És igaza volt.
És utána felébresztettem Dorcit és jól megnyünyörgettem, mert bizonyos lányos napjaimon különösen megvisel a gondolat, hogy vannak a világon cicák, akik nincsenek annyira körülrajongva, mint ez a kis fekete buci.

Imádom, amikor hómlessz sztájlban nyomhatom otthon.
Már kezdem elfelejteni, milyen a kinti világ. Vizsgaidőszak végére sikerült megint agorafóbiát növesztenem.

2015. január 25., vasárnap

Ma megvádoltam a szüleimet, hogy vallják be, kiskoromban a fejemen felejtettek egy egy számmal kisebb sapkát vagy leejtettek (ez sok minden mást is megmagyarázna), mert egyszerűen nincs, hogy ha felteszek egy gumis hajpántot, fél óránál tovább nem tud a helyén maradni, mielőtt szép lassan hátraaraszolna a kisebb ellenállás irányába, vagyis végül megpihenne a copfomon.

^ szemléletes illusztráció a helyzetről, ami komolyabb és dühítőbb, mint elsőre tűnne.


Amúgy új terv: most kicsit növesztem megint a hajam, és a nyáron kipróbálom, milyen szőkén. Wow de bátor vagyok.

2015. január 24., szombat

Néha rám tör a vágy, hogy felszínes női magazinokat olvassak. Lány vagyok, na. Ezt a vágyamat manapság úgy sikerül leküzdeni, hogy inkább barangolok kicsit a "beautyblogok" között - és ez sokkal költséghatékonyabb megoldásnak tűnik.
Viszont hátulütője is van a dolognak.
Pl. hogy határozottan fiúnak érzem magam, amikor egy tizenöt éves leírja a napi sminkrutinját, amihez TIZENHÉT TERMÉK szükséges (összehasonlításként: az enyémhez csapvíz és egy szempillaspirál kell), vagy valaki más leltárt tart, és több pirosítója van, mint ahány sminkcuccom összesen (és nekem nincs is pirosítóm).


És akárhogy is, némi irigységgel vegyes dühöt érzek, amikor látom, hogy "professzionális" bloggerinák abból élnek, hogy különböző márkák élő reklámtáblái: vagyis kétnaponta kiraknak egy outfit- vagy sminkposztot, aminek a végén többsornyi link következik, mit hol lehet beszerezni, és ha néhány egyszerűbb léleknek még mindig nem esne le, hogy szponzorált az egész, utána jön egy újabb élménybeszámoló valami bloggerreggeliről vagy más összejövetelről.

2015. január 23., péntek

Napok óta egyszerűen nincs kedvem táplálkozni (igen, idáig süllyedtünk. ilyen még soha nem fordult elő velem), ma viszont reggel óta csak azon jár az eszem, hogy mit is lehetne enni. Nem tudom, miért reméltem, hogy a dietetika szakon a saját étkezési szokásaim is változnak, de elég hiú ábránd volt.
Amúgy találtam magamról egy pár éves, fájdalmasan vékony (és fájdalmasan Berlini) képet, mutattam Medvegynek, aki képes volt szemrebbenés nélkül hazudni, hogy ő nem lát különbséget, csak a hajam kevésbé göndör. Imádom ezt az embert, szerintem hozzá kéne mennem feleségül.

Medvegy tegnap fél 10ig (ESTE) vizsgázott. Írásbelin, tehát még eredmény sincs.
Aztán amikor megkérdeztem, kéri az én leselejtezett ELTÉs mappámat, valamiért nem tartott rá igényt.

A macska beütötte az öt kilót (5.1), apró örömök az életben. Jelenleg Medvegy egérpadján alszik, valamiért neki most úgy a legjobb, hogy aprónak nem nevezhető kis testével egy zsebkendőnyi részen kuporog. A macskák furák.

Végre lett egy asztalkám! Két éve, mióta itt lakunk, nyígok Medvegynek, hogy legyen már nekem is íróasztalom, ne csak neki, mert akarok egy kis sarkot, de mindig lerázott, mondván, kicsi a hely hozzá. Erre nemrég nem bírtam tovább, és aljas módon őt megkerülve szóltam a szüleimnek, akik akcióba léptek és nem túlzok, egy nap alatt meglett, amit akartam (ebből fél nap azzal telt, hogy apukám mért, vágott, összeszerelt, hogy minden a személyes igényeimnek megfelelő legyen).
Most tökéletes a boldogságom, el sem hiszem, hogyan bírtam két évet lehúzni, hogy mindent ölből vagy a földön ülve csináltam, mint egy ősember.

Tegnap megtaláltam a régi naplómat (2007ből, vagyis 15 éves kislánykoromból), meglepően vállalható, sőt, néhol élvezhető is. És rá kellett jönnöm, mennyit NEM változtam, olyan kis nyomokból, amikor bal kézzel írtam egy teljes bejegyzést, mert a jobbon még száradt a körömlakk vagy egy időpontot úgy emlegettem, hogy "hajnali reggel nyolc" (pedig akkor még nem voltam olyan kis elkényeztetett, délig alvó úrilány, vidékről jártam Budapestre suliba, vagyis minden hétköznap hatkor keltem, hogy beérjek a negyed kilences órakezdésre).

2015. január 19., hétfő

Tök szar érzés megbukni valamiből (főleg ha az ember egy olyan tételen hasal el, amit a tanár nem is említett a tétellistán).

Most dühömben csíkmentesre pucolok minden fénylő felületet a lakásban és közben hangosan üvöltetem a RAKKATAKKÁt. A buddhista szomszéd most tehet egy szívességet, hétvégente én hallgatom a meditációs zenéjét (és minden reggel a szorosan a közös falhoz tolt mosógépét) - nekem ez a meditációm, és általában nem szeretem a hangos zenét, de ma azt hiszem, a hangerő lesz a legjobb barátom.

jelenlegi hangulat

2015. január 17., szombat

Az az érzés, amikor elküldesz egy emailt egy tanárnak, amit hatszor leellenőrzöl, a mellékelt fájt huszonhatszor, majd miután megnyomtad a "Küldés" gombot és a biztonság kedvéért megnézel mindent (huszon)hetedszer is... és rádöbbensz, hogy valamit mégis benéztél, de mostmár késő, elment.

2015. január 15., csütörtök

Egy barátom (egyik abból a rengetegből) a jövőhéten előre nem látható időre elhagyja az országot, sőt, a kontinenst.

Eddig fel sem fogtam, el voltam foglalva azzal a hülye anattal, de most sírni tudnék, ha belegondolok, mert egy önző idióta vagyok és nem akarom mi lesz vele ott kint a messzi távolban.
Nem ismerem régóta, de szinte az első pillanattól fogva megvolt a közös hang, és ha nem is beszéltünk hosszabb ideig, utána ott folytattuk, ahol abbahagytuk, és soroltuk az addig történt élethelyzeteket, amikben egymás eszébe jutottunk.

Nem tudom, mennyire életképes így egy barátság, de mindent meg fogok tenni, mert nem akarom elveszíteni.

Kopaszi gáton - mint két kisgyerek
(kb. két perccel később összefröcskölt)

2015. január 14., szerda


Hetek óta gluténmentesen ettem.
Ennek oka nem az amerikai hájp vagy mert érzékeny lennék, hanem a hülye kíváncsiság, mert elvileg ételallergiásokkal szeretnék foglalkozni a későbbiekben, és inkább magamon kísérletezzek, mint másokon.
Általában megoldottam a dolgot, csak egy nagy bökkenő volt: én imádom a kenyeret. Vagy egy tucat pocsék, lapos, omlós tésztájú kenyeret csináltam (próbáltatok már szeletelni és vajjal megkenni egy tömbnyi kölesszagú islert..?), és végül tegnap döntöttem úgy, hogy F.SZOM AZ EGÉSZBE, az élet túl rövid ahhoz, hogy szar kenyereket egyek.

Ma sütöttem újabb két veknit. Illatos, isteni, puha és mégis kellemesen légies lett mindkettő, és olyan élvezettel ettem egy szeletet vajjal, amilyet rég éreztem étel iránt.

Minden tisztelem a lisztérzékenyeké, komolyan.


2015. január 13., kedd

Ma beszélgettünk apukámmal, milyen pillanatok vannak az életben, amikor igazán felnőttnek érezzük magunkat. Nem bizonyos szülinapokon, hanem élethelyzetekben, amikor meg voltunk győződve róla, hogy most aztán felnőttek vagyunk.

Nekem ilyenek voltak, amikor
- először ültem a kocsi anyósülésén.
- először olvastam olyan regényt, amiben nem volt illusztráció.
- Éva néni megengedte, hogy ne ceruzával írjak, hanem golyóstollal (nem tudom, más sulikban hogy volt, de mi sokáig csak ceruzával írhattunk, és akinek kevés hiba volt a házijaiban, az egy idő után  átválthatott tollra),
- először kaptam kétrészes fürdőruhát.
- az osztálytársam, aki tetszett nekem, mellém ült egy iskolai előadáson és megfogta a térdem. lehettem vagy tizenkét éves, de akkor felnőtt nőnek, minimum Jessica Rabbitnek éreztem magam,
- bandáztunk az osztállyal, és igazán gondtalanul jól éreztem magam.
- a négy legjobb barátnőmmel együtt szilvesztereztünk, szülői felügyelet nélkül (a parti tetőpontján a házigazda nővére felolvasott nekünk a Harry Potterből - életem egyik legjobb szilvesztere volt).
- részt vettem első házibuliján. nem sok volt, de az első tényleg emlékezetes volt - mindig eszembe jut az izgalom, ha meghallom a The Rasmustól az In the Shadowst.
- nyaraltam a szüleim vagy más szülő felügyelete nélkül. a barátnőmmel egy csoporttal voltunk, de közös programok után azt csináltunk, amit akartunk: egy hotelszobában laktunk, este jártuk a várost, éjjel meg megtöltöttük a kádat forró vízzel és áztattuk a lábunkról a koszt, amit a sok mezítlábas járkálással összeszedtünk.
- már nem volt ciki, ha a szüleim elkísérnek valahová.

2015. január 12., hétfő


...és főhősünk rádöbbent, hogy mégis vannak barátai.
Szöszi nem csak bejött velünk fél nyolcra, amikor ő már levizsgázott egy hete, de hozott is nekünk szerencsecsokit, egy-egy wafelinit. És ugyan az idegességtől elképesztő hányingerem volt, majdnem könnyes szemmel a nyakába borultam, mert utoljára Medvegytől kaptam wafelinit az érettségire.
Holnap lesz az Anatómia vizsga, vagyis valamivel több, mint nyolc óra múlva, és én egy érzelmi hullámvasúton ülök: "minek tanulok úgyis megbukom" és "MEG TUDOM CSINÁLNI MENNI FOG EZ" felváltva, eddig ötpercenként-percenként, de most majdnem félórája csak lefelé tartok és nagyon nem jó ez így.

Átkozom magam, hogyan lehetek ilyen idióta, hogy nekem csak az utolsó pillanat pánikja elég motiváció a tanulásra, miért nincs annyi eszem, hogy korábban elkezdjem. Mert amúgy nem vagyok hülye, és szeretem is a tárgyaimat, de ilyenkor legszívesebben orrba vágnám magam az önsorsrontásomért.

Lassan megpróbálom ki- és bekapcsolni (vagyis megyek aludni), és holnap majd meglátjuk.

Felajánlom hónapnyi szerencsémet, és holnap négy olyan tételt húzok, amivel átmegyek.

2015. január 10., szombat


Valamiért moly.hu-n elkezdtem olvasgatni a Szürke értékeléseit, és most több kérdésemre is magyarázatot leltem, többek között:
- miért nem népszerű a feminizmus az országban?


- miért van ennyi pocsék kapcsolat...
- ...és mégis miért marad ilyen sok nő egy pocsék kapcsolatban?


- miért tartják a nőket pénzéhesnek?
(kíváncsi vagyok, mennyire lenne vonzó AZ ISTENI MR. GREY a szexi erős személyiségével és a szomorú sérült gyerekkorával, ha egy panelban lakik és melegítőt hord az indamintás tetkójához)


- miért nem megy csődbe az Ulpius kiadó?
- miért fizetnek az emberek egy olyan könyvért, ami egyszerűen kínosan rosszul van megírva?
- miért nem vagyok már aktív molyon?

2015. január 9., péntek

Egy kis pohár bor a tételek mellé, és nem csak a szorongásom enyhült, de a kézírásom is sokkal szebb lett.
Tanulás helyett sokkal érdekesebb élőben követni és jól felbaszni magam a világ eseményein.

UPDATE: csak engem dühít még jobban a #NotInMyName..?

2015. január 7., szerda


Hétfőn lesz a rettegett ANATÓMIA VIZSGA, de már három napja nem tudok rendesen aludni, éjjelente csak szorongok a sötétben és Medvegy szuszogásának ritmusára sorolom a kéztőcsontokat ("két sorban négy-négy csont, radioulnáris sorrendben: os scaphoideum, lunatum, triquetrum, pisiforme, második sorban os trapesium, trapesoideum... ööö nem jut eszembe pánik pánik pánik ja capitatum és hamatum").

A légkör nyomasztó, a fejemen kívül és belül is, borzalmasan érzem magam, és ezen semmi sem segít igazán.

2015. január 6., kedd


Elkezdtem családfát kutatni, mert erre a vizsgaidőszak a legmegfelelőbb idő kicsit unom, hogy valami ilyesmi képem van a családfámról.
Elég nagy kicseszés, hogy az anyai nagyszüleim felét nem ismerem, mert amikor elváltak, a nagyanyám eltiltotta a nagyapámat anyukámtól. Ha elváltok, ne csináljatok ilyet, különben a ti hibátok lesz, hogy az eljövendő nemzedékek nem tudnak tanulni.

Na nesze, fogadalmak 2015re:
- átmenni Alkalmazott biológiából, Anatómiából és Infokommunikációból (miért írom kényszeresen nagybetűvel a tárgyak nevét..?)
- kideríteni, kiktől is származom

2015. január 5., hétfő

Döbbenetesen sokat dob a közérzetemen, ha kiszedem a szemöldököm.
Csúnyán felszínes dolog, de hirtelen nőnek érzem magam tőle, és ez tök jó.
(amúgy ahhoz képest, hogy Medvegy nem fogja észrevenni a különbséget, kb. egy fél hörcsögnyi szemöldökszőrt tépkedtem ki, ilyenkor azért elszégyellem magam, hogy idáig hagytam fajulni a dolgokat)

Amúgy mennyire gáz, hogy a virtuális tárhelyeimben lévő dolgaimat nagyobb rendben tartom, mint a valódiakat?
Facebookon rendszeresen rendet rakok a falamon és az ismerőseim között, a drive-omon és a gépemen precízen mappákba gyűjtöm a cuccaimat (a képeket külön, készülék és hónap szerint), és nemrég szelektáltam a követett blogokat itt is - unfollowoltam mindenkit, aki fél éve nem írt vagy már nem aktuális az érdeklődésem.

Ezzel szemben a könyvespolcom rogyadozik a mindenhová halmozott könyvektől, a ruháim a lakás minden pontjában megtalálhatóak, ha tanulok, a kanapén, az íróasztalon és a kettő közötti útvonalon is szétterítem a papírjaimat és tankönyveimet, és tegnap dobtam ki az ELTÉs papírkáimat (2013 nyara óta nem aktuális a dolog - vagyis MÁSFÉL ÉVE tárolom a szerves kémia és a többi jegyzeteimet).

2015. január 4., vasárnap

Paranormal Anatomy, hahaha de vicces vagyok
UPDATE: vaklárma volt, mégsem vihetem legális puskaként a házijaimat. Egy kicsit belehaltam, aztán folytattam a tanulást.
A fejem, amikor megtudom, hogy az Anatómia vizsgára lehet vinni a gyakorlatra csinált házi feladatokat, amiket rám nem éppen jellemző szorgalommal és alapossággal csináltam és még olyan képleteket is ráírtam gyakorlásképpen, amiket a tanárnő nem is kért.

Erre a hírre még a nap is kisütött, az élet mégis szép.

Valami más, ami nem egyetem és vizsgaidőszak:
Éjjel, amikor már lefeküdtünk, valami kopogott az ablakon. Azt hittem, a macska akar bejönni, de rádöbbentem, hogy Dorci az ágyban fekszik a lábunknál - na ekkor szartam be. Valami szőrös volt és talán barna, lényegtelen, mire felkeltem elrohant: de Dorci sem volt rest, konkrétan (nem szófordulatként, tényleg konkrétan) kirepült az ágyból és nekiugrott az ablaknak, akkorára fújva magát, mint egy medve. Addig pattogott az ablaknál, amíg ki nem engedtük, amikor fénysebességgel eltűnt.
Fél óra múlva jött vissza, diadalmasan, mi pedig megszeretgettük és kapott jutalomfalatkát a bátorságáért.
Hősies kis buci az én cicám, na.

Medvegy állítása szerint most találkozott először a ténnyel, hogy a macskáknak is van területük, amit megvédenek.

2015. január 3., szombat

Modern Hamlet

Egyik irodalomórán feladat volt, hogy modernizáljuk valamelyik Shakespeare drámát 10 vagy kevesebb mondatban.
Én ezt most megtaláltam: imádok rácsodálkozni, milyen kis cuki naiv voltam 2008-ban.

Hamletet, egy számítástechnikai cég igazgatójának fiát éppen külföldi cserediák programból hívja haza egy őt szeretett édesapja halálhíréről értesítő e-mail.
Hazaérve azonban keserű csalódásként éri, hogy édesapja fivére vette át atyja helyét mind a cégnél, mind szülei nászágyában.
Noha az ifjú Hamlet filmforgatókönyv-író akar lenni, bántja, hogy nem folytathatja a családi vállalkozást, és egy médium látogatása után apja halálával kapcsolatban felmerül benne az idegenkezűség gyanúja: talán mégsem baleset volt, hogy elütötte egy turistabusz.
Szerelmével, Opheliával, az irodaépület gondnokának lányával elhiteti, hogy már nem szereti, mert nyűg neki a szép, ám csökkent értelmi képességű lány állandó zaklatása.
Mikor elszánja magát, hogy beszéljen édesanyjával annak erkölcstelen viselkedéséről, Ophelia apja meglesi őket, és a megzavart Hamlet véletlenül belöki a liftaknába.
Nagybátyja utasítására Hamlet a repülőtérre megy, hogy Hawaii-n pihenje ki az utóbbi idők fáradalmait, de a taxi bandaháborúba téved, ahol a sofőr kilöki utasát és elhajt.
Hamlet visszatérve látja, hogy a cég épületénél a rendőrség helyszínel: Ophelia bánatában kiszédült az ablakon az ötvenkettedik emeletről.
A szerelmes ifjú bosszút esküszik, dühében felmegy az igazgatói irodába, ahol pókerezni hívja a szeretett lány bátyját.
Nagybátyja azonban mérgezett zsetont használ, de óvatlansága következtében meghal Ophelia bátyja és Hamlet anyja is; Hamlet bosszúja beteljesedik, amikor lenyomja a zsetonokat nagybátyja torkán.
Hamlet legjobb barátja, Horatio lép be, és a hullahegyek és kártyalapok között az alélt Hamletet találja, aki utolsó szavaival arra kéri: maradjon életben, írjon forgatókönyvet a történetéből, és juttassa el Hollywoodba - majd a nemes lelkű ifjú szíve megszűnik dobogni.

2015. január 2., péntek

A szüleim elmentek ma tüntetni.
Anyukám mondta, hogy piros szegfűt vigyek a sírjára, ha fejbedobnák egy téglával, mire megkértem, hogy ha jön a tégla, inkább hajoljon el, vagy még inkább induljanak haza.
Aztán hazajöttek hatkor, mert elkezdett esni az eső.

A szüleimtől örököltem a hardcore-ságomat.

2015. január 1., csütörtök

Az éjjel Dorci annyira megijedt, hogy egyszerűen elrohant. Vagyis kiment a szokásos délutáni sétájára, amiről nem jött vissza. Amikor már négy órája távol volt és elkezdődtek a zajongások is az utcában, a keresésére indultunk Medveggyel, fel-alá rohangálva az utcában és az udvarban.

Szóval vidám szilveszter volt, felváltva pislogtunk percenként az ablak felé és magamban már fogalmaztam a facebookos "eltűnt cica kérlek osszátok meg" írásomat és hogy melyik képet mellékelem mellé.
Amikor kettő után végre megjelent, percekig nem engedtem el és majdnem elsírtam magam. De továbbra is annyira meg volt rémülve, hogy először is nem evett semmit, csak bemenekült a fürdőszobába (ahová normál körülmények között csak minket zaklatni jár be), majd szorosan letelepedett Medvegy mellé az íróasztalra.

Szóval mostantól énis utálom a petárdákat és a tűzijátékokat.

A traumatizált kicsi buci, kb. 18 évesnek néz ki ezen a képen

Ja és mindenkinek boldog 2014-et 2015-öt.