A tegnap éjszakám és a ma délutánom elment takarítással, utoljára akkor volt mindenhol egységesen tiszta és rendezett a lakás, amikor Medvegy szülei látogatóba jöttek, és az nem tegnap volt (UTÁLOK takarítani, általában nem bírom tovább fél óránál, ami mindig csak a lakás egy részére vagy az egészre csak "úgy nagyjából"elég). Még a pókhálókat is leszedtem, pedig imádom a pókokat.
Most alig merek benne élni, és így is majdnem szívrohamot kaptam, amikor láttam, hogy a macska összemancsolta a frissen csíkmentesre nyalt ablakot.
Anyukámnak elpanaszoltam a fáradalmaimat, erre kiröhögött, hogy mi lesz, ha ötszobás lakásunk lesz, mire visszavágtam, hogy takarítónőm.

Ma el kellett mennünk megsétáltatni Medvegy szüleinek kutyáját, aki valamikor Medvegyé is volt, de hála az égnek már nem, már csak macskája van, A Macska. Mindegy, rádöbbentett, hogy még mindig nem szeretem a kutyákat.

A macskák szórakoztatóan hülyék, a kutyák fárasztóan.
A kutyák végtermékét nekünk kell eltakarítani, a macska megoldja magának (ha mégsem, nem az állat testmeleg ürülékét kell megfognom egy vékony nejlonzacskón keresztül, hanem elég egy kis lapáttal, egy lélegzetvétellel kitakarítani az almosládát).
A kutya mindenkit szeret, a macska senkit sem, de engem megtűr.
A macska elvan egész évben a saját szőrében, a kutyát meg kozmetikushoz kell vinni, hogy aztán kis cipőt és ruhát kelljen adni rá.
Ha kutyával vagyok, össze kell köszönni és beszélgetni kell más kutyásokkal, míg a macskások nem állnak szóba más macskásokkal.

kezdek átmenni énblogból macskablogba

Tegnap összevesztünk Medveggyel, aminek a csúcspontján már ott tartottunk, hogy "És a hétvégén veszel nekem egy új grafitrudat!" "Nem veszek!" "De igen, veszel!" "Nem, nem fogok!".
Holnap fogok kapni új grafitrudat.

Az éjjel azt álmodtam, hogy találunk egy rakat kiscicát az út szélén, és nekem az volt az első gondolatom, hogy juhú, végre van kifogásom arra, hogy hazavigyek új macskákat. Ja, és amikor a Prezivel játszottunk órán, én az internet macskáiról csináltam prezentációt.

Anyukámtól kaptam egy fekete ruhát rózsaszín csillagokkal, amit "nem lehetett ott hagyni".

Letöltöttem a Gossip Girlt. Most újranézzük. Ennek mind örülünk, leginkább Medvegy.

Tegnap unatkoztam és nekiestem a hajamnak ollóval. Ahhoz képest, amennyi hajat össze kellett szednem utána, nem is igazán látszik, hogy történt valami.

Így dögledezünk Dorcival.
A hasamon kezdte, lecsúszott a hónom alá, és végül ez lett belőle.
De közben végig aludt.

Mióta Medvegynek iphone-ja van, megugrott a képek száma, amiken szereplek, és ma felkerült a youtube-ra egy videó, amin egy random macskát simogatok az utcán.

Dolgok, amik idegesítnek, annak ellenére, hogy rám semmilyen hatással nincsenek:

Emberek, akik nem ülnek le a tömött buszon, csak állnak az ülés fölött.

Akik nem hordanak sálat, csak felzipzárazzák a kabátjukat.

Sőt, akik nyitott kabáttal járnak, amikor én fázom.

Akik késnek orarol, és még fel is állítják a fél sort, hogy a szokott helyükre üljenek.

Akiknek nem elég, hogy a tanár előre elküldte/valahogy megszereztük a kérdéssort, annyira lusták, hogy még a facebook csoportban is "közösen" (=másokkal megcsináltatva) oldanák meg.

Ma teljesen zavarba jöttem, amikor a trolin velem szemben ülő lány elkezdett sminkelni. Előkapta a kistükrét, és precízen felvitte az alapozót, majd némi púdert. Aztán jött a szemceruza és szürke szemhéjpúderek, enyhe füstös szem, aztán kétféle szempillaspirál, és nem túlzok, tíz percen át csak a pilláit festette. Én meg végig jobban zavarban voltam, mint amikor egy pasi recskázott mellettem a villamoson.

Mellesleg ez az első szabad keddem, TESI NÉLKÜL. Ha van íze a szabadságnak, ilyen lehet.

Ja, és Mosolykát a könyvét olvasva egyre kevésbé kedveltem, de mostmár kimondottan nem.
Piha.

Megírtam a beadandómat, kis semmiség, de szeretem belecsempészni saját magamat.

Az idézet Garfield képregényből származik.

That awkward moment, amikor az egyik ismerősöd Orevecz Coelhót oszt meg, nem sokkal később egy másik pedig Oravecz Nórát.

< kb. ilyen fejet vágtam, amikor majdnem egy napot szobroztam a neptun előtt és vártam az anatómia vizsgákat, erre amint feladom és elhagyom a lakást, kapom az SMSt Mosolygóstól, hogy a tanárnő meghirdette az időpontokat.

Anyukámmal voltunk fodrásznál, egy kicsit még rövidebb lett a hajam, hipphipphurrá. Bár Medvegy szerint nem elég rövid, szóval valószínű araszol még a hajhosszom visszafelé a jövőben.

(mellesleg utálom, hogy a fodrász olyan alaposan kifésüli a hajam, ahogyan én soha nem szoktam. gyanús állapot, hogy csak úgy végig lehet szántani a hajamon)

Amúgy voltunk ma Gellért-hegyen, megállapítottuk, hogy nem állunk a helyzet magaslatán, ami a kondíciónkat illeti, de meglett az ötvenedik geocaching találatunk (amiért feltúrtunk egy fél szemétdombot, legközelebb szerintem viszünk gumikesztyűt is), szóval azért királyság van.

Alszom délután, koponyát tanulunk a könyvtárban, annyi könyvvel jövök haza, hogy fáj a karom.

Napok óta nem aludtam rendesen.

P2-t nézünk, imádom Wes Bentley-t. Medvegy által approve-olt ez a románc kettőnk között, nem is értem, miért, talán azért, mert egy újabb tinédzserkort élek amikor éppen celebrity-crushom van. Nő vagyok, olyan ütemben öregszem és élem a korszakaimat, amikor akarom, hurr durr.

Kicsit kezdek szétzuhanni, néha az az érzésem, hogy csak a harisnyám és a hajamban lévő hajcsat tart össze.

Medveggyel hajvágás közben is jókat mulatunk
(leginkább én)

Anatómiát kéne tanulnom, mi sem alkalmasabb hát egy újabb TAG kitöltésére?
Kemivikitől csórva.

1) Hogy találsz új olvasnivalókat?
Sokféleképpen: könyvesboltban nézelődve, antikváriusom ajánlása alapján, ncore ebook kínálatát böngészve. Régen a könyvtárban is szívesen vadásztam, csak hát manapság nem jön össze a beiratkozás - sad s. is sad.

2) Miért kezdtél olvasni?
Öööö, mert szerettem? Nem tudom. Mert érdekelt.
A családi legendárium szerint úgy tanultam meg olvasni, hogy eleinte csak folyton kérdezgettem, hogy az milyen betű, és aztán Garfield és Snoopy képregényeket vetettem magamnak.

3) Milyen gyakran veszel könyveket?
Gyakrabban, mint kéne, már így is rogyadozik a könyvespolc, és nem is tudom hová tenni őket. Szerencsére anyukám is olyan könyvbuzi, mint én, ezért tőle kapok legalább havonta könyveket, magamnak inkább olcsóbb antikvár példányokat vadászok.

4) Hogy változott az ízlésed az elmúlt évek során?

Mindig is eklektikus ízlésem volt: tizenévesen is egymás után olvastam tiniregényeket és klasszikusokat (amiket akkor még nem értettem meg igazán). Inkább az kristályosodott ki, mit NEM szeretek: a krimiket és a romantikus regényeket, amikkel korábban még kísérletezgettem, ma már messziről kerülöm.

5) Hogyan reagálsz, ha nem tetszik egy könyv vége?
Megjegyzem, hogy hát ez nem tetszett. Az életben sem mindig tetszik, ami történik, valahogy mégis túlteszem magam rajta.

6) Meg szoktad lesni a könyv végét?
NEM, SOHA. Nem véletlenül írták meg az ívét a történetnek, ahogy ki kell derülniük a részleteknek. Anyukám amúgy mindig elolvassa a végét, is elképesztően idegesít, úgyhogy ha utánam olvas egy könyvet és belekérdez a végébe, néha hazudok neki, csak hogy komolyan meglepetés maradjon (aztán jön hozzám felháborodva, hogy "dehát azt mondtad, nem ő tette/nem hal meg!", én meg jól mulatok).

7) Puha borító vagy kemény kötés?
Inkább puha. A legjobban azokat szerettem, amiket már sokan olvastak, és gyűrött és megtört a gerince. Perverz vagyok.

8) Hol és mikor olvasol a legszívesebben?
Tömegközlekedésen és órán, pad alatt. Menet közben is szoktam, többször mentem már neki valakinek vagy botlottam meg, mert nem néztem az orrom elé, de arányaiban relatíve balesetmentes vagyok. Otthon nem az igazi, nem találok kényelmes pozíciót, mindig van mit tenni és ha végre kényelmes, kezemben a teám és a macska is elhelyezkedik, pisilni kell.

9) Mik azok a hülye apróságok, amik a legjobban kiborítanak egy könyvben?
A félrefordításoktól a falnak megyek (egy Stephen King novellában sikerült elkövetni a "Két és fél embert"). Ha filmekről vagy utalásokról van szó, fordítóként az a legkevesebb, hogy ráguglizok, nem?
De a másik végletet sem szeretem, az erőltetett magyarítást. Akkor inkább egy lábjegyzetben magyarázza el, mi az adott dolog, és még okosodom is.
Gépelési hibák, melléütések is idegesítenek, vagy ha látványosan szellősre van sorközölve, hogy többnek tűnjön.

10) Mi az, amivel azonnal rabul ejt egy könyv?
Nem tudom. Teljesen változatos könyvektől kaptam már hidegrázós libabőrös élményt, és nem tudom, mi volt bennük a közös.
Történetcentrikus vagyok, úgyhogy talán az ütős alapötletre tudnék tippelni, de egy jól megírt, viszont nem annyira fordulatos könyv is tud nagyon tetszeni.

Igazából SZÍVBŐL GYŰLÖLÖM azokat, akik támadják a védőoltásokat, és kíváncsi lennék, hogyan tudnának együtt élni a gondolattal, hogy a gyerekük belehal, vagy még rosszabb, belenyomorodik egy betegségbe, amit könnyedén megelőzhetett volna EGY NYOMORULT VÉDŐOLTÁSSAL.

ARGH, utálom az embereket.

Mellesleg megvan a tesi erre a félévre, király vagyok.

Többen beszélgettünk a lányokkal, amikor valahogy rám terelődött a szó, és A. megkérdezte, hogy akkor most tényleg zsidó vagyok-e. Mondtam, hogy hát igen, mire megkaptam, hogy nahát, pedig nem is nézek ki annak.

Öööö... köszi?

Még mindig nem láttam Kim Kardashian seggéről készült fotókat, és őszintén, nem is érdekel.
Ez alapján azt gondolnám, milyen csodálatos és elismerésre méltó emberi lény is vagyok én, de a tény, hogy még mindig pizsamában döglök az ágyban és nem tanultam egy szót sem, ezt nem igazán támasztja alá.
De már ettem karamellás étcsokit, szóval valahogy csak túlélem ezt a személyiségi válságot.

Zenebuzi haul Bécsből

Ő: ...és ha lenne egy Dzsinn, kifogyhatatlan fagyit kérnék, ami nem hizlal. És egy idő után el is adhatnék belőle, és senki sem értené, miért csak én vagyok egyedül a gyárban egy bödön fagyival.
Én: És akkor te lennél a zsidó Willy Wonka, Zsonka?
Ő: Aha.
*kicsit később, dúdolva*
Zsilly Zsonka, Zsilly Zsonka...


Imádom, hogy néha hetekig nem történik velem semmi érdemleges, aztán BUMM! aludni alig van időm, annyira egybe csúszik minden.

Péntek hajnalban kiruccantuk Bécsbe, 6:05kor indult a vonat. Az első órában hajtott a lelkesedés, pörögtem, mint egy búgócsiga, aztán ráborultam Medvegy vállára és kidőltem fél órára. És utána gyakorlatilag onnantól, hogy leszálltunk a vonatról, addig, hogy felszálltunk este 19:48kor a hazafelé tartó vonatra, csak akkor ültünk le, amikor ebédeltünk (dobozos kínait pálcikával). Amikor beérkeztünk a Keletibe, nem voltam benne biztos, hogy fel fogok tudni állni az ülésből, és ha apukám nem jön ki elénk kocsival, szerintem négykézláb mászunk haza (magunk után húzva azt a két karton Ottakringert, amit Medvegy vett). De minden pillanatát élveztem, méghozzá pokolian.

Ma pedig a szüleimmel négyesben elmentünk Szécsénybe, mi Medveggyel sétáltunk gyerekkorom kies szeméttelepén, a várkertben és Freikávéztunk, amivel kapcsolatban két észrevételem akadt, 1: gyerekként komolyan nem tűnt fel, hogy a várkertbe csak sz.rni járnak a csövesek? és 2: vidéken ezerszer finomabb "ugyanaz" a kávé, akármennyire is veri a mellét Frei, hogy ő bizony nem tömegtermékként kezeli a kávéját.
Aztán a szüleim elvittek ebédelni a Svejkbe, ahol azt hittem, túloznak, hogy sok a kaja, de amikor rosszullétig evés után meg kellett kérnem a pincért, hogy csomagolja el az adagom felét, be kellett látnom, hogy igazuk volt. Kb. fél kiló sajtot kaptam egy adagnak. De legalább holnap is lesz mit ennem.

Ja, és a nap konklúziójaként levontuk Édesanyámmal (amikor véletlenül úgy hivatkozott a macskára, hogy "a gyerek"), hogy gyakorlatilag másfél unokája van, és ebből a fél Dorci.
És megsúgta, hogy néha Dorcival könnyebb.

Lustaság csimborasszója:
A köpenyt a kabát alá venni, hogy ne kelljen sorban állni a ruhatárban és bajlódni az átöltözéssel.

Néha belegondolok, hogy mi alapján találunk barátokat.
A jelenlegi egyetemi baráti körömet lényegében úgy "szedtem fel", hogy leültem egy lány mellé (akiből később Szöszi lett), elkezdtünk beszélgetni, erre hátrafordult és csatlakozott hozzánk az előttünk ülő másik két lány (aka Mosolygós és Gyógyszerész), és másnap megint egymás közelébe ültünk, és eldöntöttük, hogy kedveljük egymást és azóta együtt járunk órákra, kávézni meg shoppingolni (najó azt Gyógyszerésszel teszem, de akkor is).
És elnézem nekik, ha hülyék, mert valamiért már úgy döntöttem, hogy bírom őket és kész, míg másokat kevesebbért is utálok.

Anyukámmal megbeszéltük, hogy idén sem lesz karácsony, úgyhogy kaptam tőle egy rakat ruhát (közte egy sokadik kis feketét és egy LOVAS PULCSIT), szarvasos tányért, pöttyös müzlistálkát, könyvet kenyérsütésről és a gigavastag pszichológia könyvet - csak úgy. Ezek után nem is kell karácsony.

Tegnap kipróbáltam, hogy korán lefeküdtünk és elkortyoltam még egy bögre nyugiteát. Nos, nem lettem valami nyugis attól, hogy éjjel NÉGYSZER keltem fel és támolyogtam ki a mosdóba.

Utazni akarok. Sok pénzt akarok, amiből vehetünk téli gumit Alfonzra és utazhatunk. A csóróságot egész jól viselem, csak az ezzel járó egy helyben élés ne lenne ilyen őrjítő.

Medveggyel egy dokumentumfilmet nézünk Berlinről (akit érdekel, azonnal kapcsoljon a Spektrumra), és kivételesen tényleg néztük, nem csak ment a háttérben, és most egyszerűen nem tudok megülni a fenekemen és mindenáron vissza akarok menni. Ott a sok ismerős táj, utca, ahol már jártam és imádtam, és basszus belehalok, ha nem mehetek vissza.
Úgyhogy Medvegy most repülőjegyeket néz, mert szegény nem szereti, ha nyűglődöm, ráadásul valamiért boldoggá teszi, ha boldog vagyok, és ezért én csak még jobban szeretem.

Medvegy szerint nem vagyok normális, mert a hűtőt használom kreatív alkotói felületnek és falitáblának.
Így került rá egy nyilatkozat Nagy Vezérünktől ("Magyarország már nem az az ország, ami négy éve volt"), egy A5ös portré Tarlós Istvánról, egy fél cápa, egy ÖSTERREICH matrica, számtalan Simpsonos mágnes, és két fotó rólam és a BFFemről (az egyik kb. tizenöt éves, én házit írok, ő a kanapén fetreng; a másik csak hat, és mindketten csillogós szilveszteri parókát viselünk). És persze a mindig aktuális számlák, receptek és kuponok.

Ja, és amikor költöztettük, megkarcolódott a zománc és egy csíkban rozsdásodni kezdett, úgyhogy festettem oda egy cicát.

Egy vegán lány blogja után (amin Medveggyel betegre röhögtük magunkat és közben megjött a kedvem krémsajtot zabálni egyenesen a tubusból) felmerült bennem a kérdés: a vegánok hogyan állnak az autókhoz? Elvégre az is csak "holt tetemek" kihasználása, nem..?

Pocsék nap. Pocsék pocsék pocsék.
Übermegapocsék.
Ma hamar le is fekszem, hogy gyorsan véget érjen.

De még az anatómiagyakorlatot is túléltem, pedig nagyon ráhergeltem magam. Medvegy nyugtatgatott, hogy ügyes leszek úgyis, mire mondtam, hogy ma kiegyezünk a "nem olyan bénával" is, és az végül össze is jött. Bár amikor a tanárnő megkérdezte, hogy kezdhetjük-e a felelést, belőlem vékony hangon kiszakadt, hogy "ne", mielőtt kontrollálhattam volna, de mindenki felröhögött és az egyébként elég szigorú tanerő is elmosolyodott és megnyugtatott, hogy nem kell ám félni. Aztán amikor rám került a sor, megdicsérte a beadandó könyökízületemet, és a kérdésére olyan feszülten vártam és úgy nyögtem be a választ, hogy Mosolygós szerint olyan volt, mintha egy kvízműsorban rávetődtem volna a piros gombra.

Miközben visszavonszoltam magam a helyemre, a tanárnő még utánam szólt, hogy ennyire azért nem kell izgulni, de nem lát bele a fejembe, nem tudhatta, micsoda vákuum uralkodott ott egész nap, csoda, hogy egyáltalán össze tudtam egyeztetni a járás és a légzés mozdulatait.

Olyan furcsa volt tegnap.
Ehhez csak annyit kell tudni, hogy nagyon kicsi a világom, ugyanis több régi iskolatárssal vagy gyerekkori ismerőssel együtt járunk egyetemre.
Tegnap éppen többen lent gengeltünk az ebédlőnél (politizáltunk, ami elég bizarr, de roppant intelligensen csináltuk, pedig nem is voltunk mind ugyanazon a véleményen), és egyszer csak megláttam valakit, aki annó nagyon régen (~3 éve) még az életem szerves része volt, az osztálytársam, barátnőm. És most megint egy iskolába járunk, és köszönünk és örülünk egymásnak, de már semmit nem tudunk a másikról és igazából nem is akarunk, és ez olyan furcsa.
Mert én csak olyanokat engedek be az életembe, akikkel hosszútávra tervezek, és aztán mégis, időnként csak úgy eltűnnek emberek, és mire észbe kapok, van egy csomó új. Most kezdem megtanulni, hogy a változás lehet jó is.

Szóval én csak ott ültem a többiekkel, egy olyan társasággal, amibe a büdös életben nem gondoltam volna, hogy tartozni fogok, ő pedig elment, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel a lánnyal többször is együtt nyaraltam, láttam az általános iskolás diákigazolványképét, ismerem a szüleit és a nővérét, még azt is tudom, hol lakik, talán ha megerőltetném magam, a kapukódot is fel tudnám idézni. És most meg csak összemosolygunk és ennyi.

Imádok először hallgatni valamit. Kár, hogy nem sokáig tart ez az érzés, mert utána addig hallgatom, hogy a végén már Medvegy szól, hogy kezd hányingere lenni tőle, de én csak bedugom a fülhallgatót és visszatekerem még egyszer. És nem, nem unok rá, mert amivel öt éve imádtam és eljátszottam ugyanezt, ha most meghallgatom, még most is lúdbőrözik tőle a karom.

Csak sajnos ezzel a módszerrel csesztem el a lehetőségem arra, hogy a "mi számunk" legyen a bevonulózeném az esküvőnkön, mert míg én meghatottan és könnyezve vonulnék be, neki valószínű átfutna a fején, hogy "jajj ne, már megint?" és rájönne, hogy nem is akar egy olyan lányt elvenni, aki képes egymás után ötször meghallgatni ugyanazt a számot és otthagyna az oltárnál és tök ciki lenne az egész.

Amúgy ennek a cicának fejszerkezetével nagyon nem tudok mit kezdeni, egyrészt tetszik, aztán oldalra fordul

és én kiborulok, hogy hol az arcod cica?!

(imádom, hogy már az is "szakmámban való kutatás"nak számít, ha azt teszem, amit eddig - vagyis főzéshez inspirációkat, recepteket és tápanyagtáblázatokat böngészek a neten.
Istenem, de boldog leszek a munkámmal)

Nem csak mint leendő dietetikus, de mint egészségesen táplálkozó emberi lény is rángani kezd a szemem alatt az ideg, ha egy mondatban olvasom a "reform" és a "rántás" szavakat. Mert ha valamiben lecserélem a lisztet grahamlisztre és a disznózsírt olívaolajra, az még nagyon nem lesz "reform", és ezt történetesen már a gimiben tudtam, amikor még csak lelkes amatőrként belevágtam az egészséges evésbe. Nyahahahajj.

Mellesleg az olívaolajat nem szabad magas hőmérsékleten kezelni. Legalábbis lehet, ha nem zavar, hogy elég drágán vettük és a sütéssel lényegében elveszik belőle minden "egészséges".
(Én magamnak kókuszzsíron, Medvegynek sima jó minőségű napraforgóolajjal sütök, és a már megfőtt tésztára löttyintek egy kevés olívát, így mindenki jól jár, és az egészséges.)

Újra Doctor Who-t nézünk, és megállapítottuk, hogy noha Tizes a kedvenc karakterünk, a legizgibb részei tagadhatatlanul Tizenegyesnek vannak. Szomorú, elképesztően szomorú.

Ma találkoztunk Medvegy szüleinél Medvegy öccsének első, immáron hosszútávúnak bizonyuló barátnőjével. Kb. tíz szót hallottam tőle egész este, és felhőkarcolónak éreztem magam mellette, amikor jócskán le kellett hajolnom, hogy puszit adjak neki. Nekem fura, hogy ennyire pici emberek is vannak. Bocsi, kicsi emberek, nem tehetek róla, hogy megijesztetek.

Medvegy esti tragikus pillanata, amikor meg kell csinálni alváshoz az ágyat, és a macska történetesen rajta döglik. Ilyenkor választás elé áll, hogyan is helyezi le onnan, ami szerinte keményebb, mint Sophie-é, és rendszerint úgy bújik ki alóla, hogy végig megcsinálja az ágyat, csak abban a foltban hagyja meg a takarót, ami a macska alatt van. De most rászokott, hogy jutalomfalattal lecsábítja onnan, elszórja a falatkákat és amíg nyammogja, gyorsan megágyaz, így Dorci vissza is tud telepedni mellénk.
Ilyenkor örülök, hogy macskás vagyok, mert egy kutyával sehogy nem lenne gusztusom egy ágyban aludni.
Plusz a macska kisebb helyet foglal.