Kész, vége ennek a gyötrelmes hétnek, megvan mindhárom ZH, egy legalábbis tuti, a másik kettő valószínűleg. Végre alhatok, olvashatok szórakoztatóan könnyed könyveket párbeszédekkel és addig punnyadhatok Medvegynek dőlve, amíg el nem zsibbadnak az érintett testrészeink.
Úgyhogy nekem a péntek esti party hard Medveggyel, egy bögre meleg tejjel és egy könyvvel ér véget, meg háttérben a Dobogó kövekkel, amit mostmár komolyan meg kellett nézni.

Szöszivel kezdünk összeszokott lumpentársak lenni.
Ma együtt bontottuk a rendet alkalmazott bioszon a leghátsó sorban, amit ráfogtunk a szánalmasan rövid őszi szünetünkre és a héten történt két nagyonnagyon fontos és a holnap következő nem annyira fontos ZHra. Szegény demonstrátor lányka ránk is szólt, hogy beállít minket a sarokba, de mosolygott közben úgyhogy annyira nem vettük komolyan, és csak kicsit halkabban rosszalkodtunk.

(Amúgy tipikus, hogy akkor tör rám mindig elsöprő röhögőgörcs, amikor nem kéne, és amikor próbálom visszafogni, hirtelen rádöbbenek, milyen elképesztően vicces ember is vagyok és mennyi fergeteges dolog történt velem már, és csak még rosszabb lesz az egész.)

Most pedig tanulnunk kéne a holnapi ZHra, és próbáljuk túllicitálni egymást, ki az, akinek kevesebb motivációja van hozzá ("Nincs is kedvem nekikezdeni" "Nekem megnyitni sincs kedvem a ppt-t" "Nekem már meg van nyitva, de nincs kedvem átkattintani rá!" "Nekem meg már a látómezőmben van a jegyzet és képtelen vagyok rávenni magam, hogy egyáltalán elolvassam!").

De a végén úgyis tanulunk, mert utáljuk a tanárnőt és pont ezért jó jegyet akarok tőle kapni.

Mióta anatómiát tanulunk, egyre kevésbé értem, miért alakult úgy az ember evolúciója, ahogy. "Nahát, itt van a női test, aminek így is megvannak a maga bajai - hagyjuk benne a kölyköt amíg meg nem nő akkorára, mint egy görögdinnye, majd csak kijut valahogy"?
Mindeközben ott vannak a madarak a tojásaikkal, vagy a kenguruk roppant szimpatikus módszere, hiszen sokkal egyszerűbb lenne, ha az utód kijönne akkor, amikor még kényelmesen kifér, és elég lenne itt kint felnövelni.
Nálam nagyon bizonytalan ez a gyerekdolog, a "pro" oldalon két tétel szerepel (1: már megvan a neve, ami übergiga badass lesz és 2: megmutathatnám a nővéremnek a világnak, hogy lehet normálisan normális gyereket nevelni), és a biológiai dolgok hozzátanulása eléggé növeli a "kontra" listát.

Nem tudom, gáz vagy vicces, hogy elterjedt nálunk a szakon, hogy csokit adunk egymásnak - fogadásból, köszönetképp, csak úgy.

Az utóbbi öt évben nem ettem annyi tejcsokit, mint az eddigi két hétben. 

ZHk előtt teljesen normálisak a körbekínált "ki kér?"ek, tesi után együtt zarándokolunk a közeli boltba vigaszcsokiért, és nemrég kölcsönadtam A.-nak a cicahurcoló dobozomat, aki egy tábla milkával együtt adta vissza (és amikor átküldtem neki egy beszkennelt tankönyvrészt, ígért még egyet, de visszautasítottam a bajtársi összetartásra hivatkozva). Mosolygós (akit át kéne keresztelni Eminenssé, mint az első ZH időszakban kiderült) pedig a tanulás stresszében megígérte, hogy ha x pontszám fölött teljesít a ZHn, mind kapunk egy tábla csokit. X+1 pontja lett, és ma hozta is nekünk az oreós milkákat, pedig azt hittem, csak viccelt.

Jó lesz ez így, ha pont a dietetikusok között szokom vissza az egészségtelen táplálkozásra.

Najó azért nem hagyom, kompenzálok sok zöldséggel és más egészséges kajával, de akkoris, azt hittem, itt majd mindenki biozellert rágcsál és bikram jógázik, erre tessék.

Egyre jobban örülök, hogy nem vágattam frufrut, mert a környezetemben többen is döntöttek így manapság, és tök hülyén néznek ki vele. Az egyenes, tömött frufru nagyon kevés embernek áll jól (az egyikük Zooey Deschanel), a többiek pedig úgy néznek ki vele, mint egy kislány, aki felpróbálta a HundMes pótfrufrut - ahogy énis tettem egyszer egy barátom kedvéért, aki majd megszakadt a kiröhögésem közben. És a fotót akkor sem mutatom meg, ha fizetnek érte.

4: döbbenj rá, hogy szarul áll és vedd le

Alkalmazott biológiából ma írtunk 9:45kor ZHt, és a tanárnő délben már kitette az eredményeket.

Pszichológiából két hete csütörtökön írtunk. A tanárnő azt ígérte, hogy egy hét alatt kijavítja. Még mindig várunk.

Latinból múlt héten hétfőn írtunk. A tanárnő otthon felejtette a ZHkat, ezért csak a mi csoportunk nem tudta meg, hogyan sikerült, de sűrű bocsánatkérések közepette ígérte, hogy még ma elküldi emailben. Azóta várunk.

Az utóbbi napjaim ihlették ezt a kis mesterművet.
Sokkal szebb lenne, ha figyeltem volna infokommunikáció órán, de nem tettem.

Érdekes, hogy régen azt hittem, a magas pasikra bukom, és dühös voltam az apró termetű lányokra, akik lefoglalták a kétméteres fiúkat.
Amikor Medveggyel összejöttünk, eleinte kicsit zavart is, hogy ő csak kb. két centivel magasabb nálam (én hivatalosan 178 vagyok, ő nem hivatalosan 180, de általában ez nem jelent semmit, mert míg én mindig kihúzom magam, ő összetöpped az egész napos üléstől), főleg mivel az összes eddigi barátnője jóval alacsonyabb volt nála, és állítólag a legelső benyomása is az volt rólam, hogy hú de magas vagyok.
Ehhez képest most már örülök, hogy nem magasabb nálam. Így ugyanis ha beszélünk, a szemünk egy magasságban van, és ha megcsókolom, nem kell lábujjhegyre állnom vagy őt lerángatni magamhoz. Magamat ismerve iszonyúan idegesítene, ha folyton lenézne rám, ha felé fordulnék, először a vállát látnám meg, vagy ha átölelne, csak a hajam esne neki szájmagasságba.

(egyetlen valódi hátrány, hogy ha valamit nem érek el, azt ő sem. de ezeket a helyzeteket is megoldjuk úgy, hogy szólok neki és ő felemel. szeretem az életünket.)

Ez vagyok én, miközben Just Dance-ezünk. De élvezem, szóval fákk je.

Onnan tudni, hogy jó a horrorjáték, amivel Medvegy játszik mögöttem, hogy időnként fojtott "nabazdmeg"eket hallok.

Ő kihasználja, hogy csak vizsgaidőszakban kell tanulni, én meg még nem engedtem el teljesen a gondolatot, hogy talán (talán) megérek egyszer a tanulmányi ösztöndíjra. Még ha ennek az is az ára, hogy huszonkét évesen kell megtanulnom tanulni, és rendszeres mantrámmá vált, hogy "az agyam csodálatos".

Mellesleg az éjjel összevesztünk, ugyanis azt álmodtam, hogy elmentünk Bécsbe kocsival, de ő nem velem akart menni, hanem a szüleivel. De aztán felébredt és bocsánatot kért, szóval végül happy end lett a vége.

Ma Medvegy szabadnapot vett ki. Úgyhogy elmentünk a nyolcadik kerületbe, ahol orvostól hallotta végre, hogy nem fog meghalni (ha én mondom, hogy nem rák, akkor nem hiszi el), vettünk kézműves sajtot a piacon és norbiápdét péksütit ebédeltünk a westendben. A kakaós csigájukat mindketten szeretjük, mert tiszta kakaó lesz tőle az egész képünk.
Délután meg a wii-s Just Dance előtt pattogtunk, két nuncsaku híján még csak felváltva, de így is remekül mulattunk.
Ja, van már wii-nk is, így kettőre nőtt a játékkonzolok száma a házban (nem beszélve a számos egyéb biszbaszról és azokról, amik már lecserélődtek).

Nekiálltam komolyan tanulni (jobb későn, mint soha), ami azzal járt, hogy előhalásztam az esőhangokat szimuláló oldalt a kedvenceim közül és a színes ceruzáimat a komódból. Igazából szeretek tanulni, vagyis magát a tanulást annyira nem, de tudni elég csúcs érzés.

Igazából az egyetemi élet egyik legidegesítőbb dolga, hogy a tanárok elvileg felnőttként kezelnek meg kolleginának hívnak, aztán annyira nem becsülik az időmet, hogy bejöjjenek pontosan az órára vAGY LEGALÁBB ÍRJANAK, HA ELMARAD. A pszicho tanárnő rendszeresen késik a reggeli első óráról 15-30 percet, egy másik tanár éjfélkor írt, hogy a másnap reggel 10es óra betegség miatt elmarad, ma pedig a gazdaság tanár késett negyed órát, hogy bejöjjön elmondani, hogy késik fél órát, mert még ZHt is írat egy másik csoporttal (amit nyilván nem tudott előre), amiből végül az lett, hogy csak az utolsó negyed órára ért be.
Dühítő dolgok ezek, na.

Nem kicsit voltam ma mérges, amikor az Egészségügyi terminológia ZH közben nem jutott eszembe a "koponya varratai" kifejezésből a varratos rész. A koponya cranium, a genitivusa cranii, de a varrat nem akart összejönni. Tudtam, hogy s-sel kezdődik, és kevertem a serratus-szal (ami fogazottat jelent), de ennél tovább nem jutottam, dühödten úgy adtam be, hogy "s... cranii".

Erre elmegyünk Medveggyel sétálni, ő éppen azt ecseteli, milyen túra GPS-t fogunk venni, amikor teljesen váratlanul kristálytisztán tudtam, hogy sutura, vagyis suturae cranii lett volna a megoldás. Hát majdnem felrobbantam.

Az agyam szerintem őrületbe akar kergetni ezzel a funkciójával, hogy utólag nagyon okos tud lenni.

Mellesleg azért jó is volt a nap, majdnem elolvadtam, amikor Szöszi előkapott ZH előtt egy müzliszeletet, hogy ezt nekem, mert most szükségünk lesz az energiára. Normál körülmények között csakis cukormentes müzlit eszem, de annyira meghatódtam, hogy szó nélkül betoltam a mézes-csokis (és mellesleg igen finom) müzlit.
Ez azért olyan nagy cucc, mert nem vagyok hozzászokva, hogy másoktól bármit is kapok, ezért belül kb. olyan voltam, mint ez a mosómedve.

Olyan könnyű engem boldoggá tenni.

Már nem emlékszem, milyen egyedül aludni. Ez tök fura, de komoly. Szerencsémre tegnapelőtt a macska úgy feküdt a hasamhoz, hogy azt tudtam képzelni, nagykifli vagyok és az Medvegy háta, de így is egész éjjel szorongattam a Malackámat*.

*BFFemtől kapott Micimackós Malackaplüss, akivel Medvegy előtt megosztottam az ágyam, de jelenlegi élettársam féltékeny rá és szegény kiszorult addig előnyös helyzetéből. De természetesen ínségesebb időkben még mindig ő az első lehetőség. Második Uwe**.

**szintén BFFemtől kapott plüss, történetesen egy szívet szorongató tehén. Malackával kettesben voltak, de ha utazni kellett, többnyire őt vittem magammal. Még Isztambulba is, 19 évesen.

Örökké emlékszünk rád, Malév

Rólam tudni kell, hogy borzalmas az arcmemóriám, 

ezért roppant nagy segítség nekem a facebook, mint olyan.

Mert ha emlegetnek valakit, és nekem nem igazán ugrik be,

kiről is van éppen szó, sutyiban megnézem ezen az áldott
közösségi honlapon.

Nos, hát van egy lány,

akiről, hogy őszinte legyek, még mindig nem tudom,

kicsoda.

Eddig nem volt egyáltalán profilképe (?!?!?!?!?!?!??!),

de most láttam, hogy feltöltött egyet.

Ezt.

Köszi szépen, mostmár tudom, hogy csúnya vagy.

Megvolt a második első ZHm, pszichóból írtuk, szerintem nem lett rossz (nehéz lett volna elrontani, mivel nyolcvanan írtuk ugyanazt a feladatsort). Ettől féltem a legkevésbé, ezután csak egyre rosszabb lesz: Közegészség- és járványtan - hissz! Alkalmazott biológia - hissz! Anatómia - erre már nincsenek is szavak a borzadálytól.

Medvegy munkahelyével az az egyetlen gondom, hogy többször viszik csapatépíteni, mint az nekem megfelelne (nekem mondjuk a semennyi lenne a legszimpatikusabb, de az sajna nem opció). Úgyhogy ma este a macskával tombolunk: éjfélig partizunk kettesben, én tornázom, Dorci Medvegy székében alszik, aztán hajat mosok és vizes hajjal fekszem le, és végig olyan zenéket hallgatok, konkrét számokat ötször egymás után ismételve, amiket csak én szeretek. Mi így mulatunk.

És végül női téma: tegnap nőgyógyásznál voltam. Imádom a pasast, nála születtem még annó jópár éve, hatalmas fazon, imádom. Megdicsért, hogy nagyon szép a méhem, ami bizarr új értelmet adott a belső szépség kifejezésének, és bizarr módon jól esett. Kifelé menet még utánam ordibált, hogy jó legyek és vigyázzak magamra, hát komolyan imádnivaló ember.

Medvegy törölte magát facebookról. Eddig is csak miattam volt, mert ott cseteltünk egész nap, de már egyre többet bénázik a messenger, és nem mindig kapom meg az üzeneteit. Most át kell szoknunk máshová.

Olyan fura belegondolni, hogy amikor még csak ismerkedtünk, az még MSNen folyt (a következő generáció már nem fogja tudni, milyen rezgő figyelmeztetést kapni, rejtve felmenni, micsoda öröm az ismerős kis pittyenő hang, és micsoda megtiszteltetés megadni valakinek az MSN címemet - ami persze tök gáz, mert 12 évesen csináltam), aztán ahogy egyre menőbb lett a facebook, átszoktunk, és most kereshetünk valami mást.
Ilyenkor olyan öregnek érzem magam.

(mellesleg nekem is megfordult a fejemben, hiszen menő szidni a facebookot, de most komolyan, én szeretem. ott beszélek egy csomó ismerőssel, akivel nem akarok/tudok telefonálni, a csoportokban egy csomó hasznos és érdekes infót cserélünk, a sulis dolgokat pedig elképesztően megkönnyíti - a beiratkozás előtti ismerkedéstől az arcok nevekhez kötésén át a ZHk és egyéb hülyeségek megvitatásáig mindent. szóval én szeretem a facebookot és pont.)

Az egész úgy kezdődött, hogy én tanultam a kanapén, Medvegy gépezett, mikor én kezdtem besokallni és utasítottam Medvegyet, hogy kedélyjavító célzattal telepedjen mellém. Hosszú órák teltek el így összabújva, én tanultam a gépen, Medvegy játszott, amíg a macska végig a dobozában döglött.

Erre most ő is feltámadt, és idejött hozzánk.

Így alakult, hogy egyébként is p.csányi lakáskánkban jelenleg mind kb. másfél négyzetméteren tartózkodunk.

Igazából tökre szerettem a Once upon a Decembert, amíg meg nem tudtam, hogy Medvegy erre keringőzött a szalagavatóján az akkor aktuális barátnőjével (aki természetesen sokkal csúnyább és alacsonyabb, mint én)(ha erre tévedne, bocsánat, de a tények meg az egóm makacs dolgok), és láttam a videót is az eseményről, amibe egy kicsit belehaltam, és azóta utálom és csak poénkodással és egy idegen lány ok nélküli pocskondiázásával tudom elviselni, ami egy kicsit azért szomorú.

Nem szeretem a gondolatot, hogy mások is elmondhatják magukról, hogy Medvegy női voltak. 

Igaz, azt meg csak én mondhatom, hogy engem szeretett először és azóta is egyedül a világon, ami azért pretty awsome akkor is, és valamelyest kárpótol.

Majdnem mentem gólyabálba, mert ha már a szalagavatómon nem voltam királylányruhában, talán itt már kéne. Aztán arra jutottam, hogy ha már eddig kibírtam, valahogy az esküvőig is menni fog, ahol én leszek az egyetlen királylány, nem pedig egy száz másik közül.
Meg igazából próbákra járni is lusta lettem volna, szóval tökmindegy.
És amúgy is, életem minden napján királylány vagyok: most menjenek csak azok, akik nincsenek annyira elkényeztetve, mint én.

Életem első futóversenye.
Nem túl nagy táv, 2.7 km mindössze, de lévén milyen elképesztően edzett vagyok és milyen csökött a tüdőm, még így is sikerült belegyalogolni (rosszul startoltam, beszéltem az elején és begörcsölt az oldalam).
Medvegy pampogott, miszerint gyakorlatilag végigfutotta velem a távot, hogy fotózzon, és mégis csak én kaptam érmét meg pólót. Az élet sanyarú.
És most megyek és lemosom magamról az út porát, amit azok vertek fel, akik leelőztek. Egészen sokan voltak, de ez van.

(apukám a képeket nézegetve megjegyezte: "nahát, az a járókeretes néni is éppen lehagy..?")

Ma T.-vel (EGYIK FIÚ AZ ÖTBŐL) azon filozofáltunk, hogy igazából többet ártunk magunknak, ha bejárunk az unalmas órákra és aztán bambulunk meg sudokut fejtünk, mert akkor megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, de nem figyelünk és tanulni sem tanulunk semmit. Bezzeg ha ellógjuk, forrongó bűntudatunkat enyhítendő becsületesen elolvassuk a kötelező irodalmat.
Úgyhogy igazából magunknak teszünk szívességet, ha nem járunk be bizonyos órákra. Ez tény.

Pontosan fél évtizede valakinek résnyire nyitottam az ajtót az életembe, erre ő berontott, mindent felforgatott és úgy tűnik, most már marad örökre.
És én nem bánom.

Örülök, hogy itt van.

Ó ISTENEM MEGVÁGTAM AZ UJJAM A FÜZETEM LAPJÁVAL
MÉG SEMMI AZ ÉLETBEN NEM FÁJT ENNYIRE HÍVJATOK MENTŐT PAPOT ÉS RABBIT
TE JÓ ÉG PIROS ÉS FÁJ ÉS MÉG VÉÉÉÉÉRZIK IS
NYAFF NYAFF NYAAAAFF

Oké, már nem fáj, szerintem megmaradok, de ez volt életem legborzalmasabb egy perce.

Egyre többször kapom magam azon, hogy ha többes szám egyesben nem is beszélek, fura érzés, hogy amikor az újabb ismerőseimnek mesélek valami sztorit, külön el kell mondanom, kicsoda is Medvegy, mert még nem tudják.
Lassan öt éve (oké, öt év mínusz egy napja) vagyunk együtt, ha valami fontosabb történik velem, teljesen egyértelmű, hogy ott áll mellettem, vagy fogja a kezem (vagy utána értem jön, vagy azonnal felhívom). Minden ismerős és rokon tudja, hogy mi ilyenek vagyunk, nem kell magyaráznom, hogy nálunk ez nem felvágás vagy egymásra akaszkodás, hanem normális állapot; pl. hétvégén egy kicsit külön mentünk, és döbbentem figyeltem fel rá, hogy elsőre nem tudtam, mit csináljak a kezemmel, ha ő nem fogja.

Nem hiszem, hogy ettől most önállótlan lennék, mert egy csomószor nincs velem (sajnos), sőt, a saját dolgaimat többnyire egyedül intézem és egyetemre is külön járunk.
De nekem ez így jó, és minden jel szerint neki is.

Időnként kilyukadok egy-egy blogra, ami tökre tetszik, de valamiért nem lehet követni (?!?!?!?!??!?!?!), kedvencelni nem akarom, mert az milyen lame már, úgyhogy simán "majd megjegyzem"ben maradok magammal, ami vagy összejön, vagy nem.

Én: *sóhaj* Elmúlt már a nyár, ideje átpakolnom az őszi pénztárcámba.
Ő: Igen komoly gondjaid vannak.

/tanulunk/
Én: Megvan egy tétel a negyvenből!
Ő: *enyhén lesújtóan* Nekem megvan negyvennégy a százból.

Ő: Ez a 9gag (kilencgeg) egyre gázabb hely lesz... lehet át kéne szoknom 4chanra (négycsán).

Általában nem szeretem a kisgyerekek kontrollálhatatlan hangerejét (komolyan, csak 6 évesen képesek elsajátítani a halk beszéd képességét..?), úgyhogy már előre forgattam a szemem, amikor egy  kb. négyéves kislány ült le mögöttünk az anyukájával, de sikerült meglepnie.
"Rémes (!), hogy szegény bácsinak nincs haja oldalt, de felül meg van egy olyan... hosszú... pamacs."
Hátrafordultam, a kislány egy éppen egy ecsethajú cukifiúról beszélt, anyukája meg rázkódó vállakkal és enyhén remegő hangon magyarázta, hogy most ez a divat a fiúk között.
Hát néha tényleg vannak jófej gyerekek is.

Általában értelmes fiatal hölgynek tartom magam, de néha csak egy szőke liba vagyok, és egyszerűen kitör belőlem a picsulás, mint pl. tegnap alkalmazott biológia gyakorlat után, amikor benyomultunk a női mosdóba "akkor most szelfizünk köpenyben" felkiáltással. Ketten vártak ránk mosolyogva a vécéknél és a bejáratnál, amíg mi visítva-röhögve fotózkodtunk, időnként véletlenül bekapcsolva a kézszárítót. Titokban élveztem.
Vagy másik példa nemrég esett meg:
Én: Tök jó ez az új ajakápoló, finom az illata és olyan mókásan bizseregnek tőle az ajkaim.
Ő: (néhány másodperc csönd után) Nem lehet, hogy ez allergiás reakció..?

Én a két és fél órás anatómia előadás után

Kezdem felvenni ismét a felsőoktatás fordulatszámát. Megvolt az első lógás is, egy hónap után, wow.
Ma elmaradt egy órám (egy beszélgetős...), hazarohantam, és noha úgy terveztem, hogy elmosogatok, tanulok és produktív leszek, helyette Bobburgert néztem és aludtam a kanapén. Amikor anyukám felhívott és felébresztett, megbeszéltem vele, amit akart, és visszaaludtam.
Az egyetem nyugdíjas nénit csinál belőlem.

Viszont már nem vagyok vérszegény, és még csak a húsevésre sem szoktam vissza, szóval ez is valami.

9gaget nézve mindig elcsodálkozom, hogy az amerikai lányok miért olyan szerencsétlenek, hogy a pasijukat kell tamponért küldeni, illetve miért velük mennek shoppingolni, hogy aztán csóri férfiembert beállítsák a sarokba egy puffra két órára.

Egyrészt nagylány vagyok, egész régóta magamnak gondoskodom a higiénés szükségleteimről, másrészt meg tudom oldani a vásárlást is egyedül/olyannal, aki élvezi (úgy mint anyuka vagy barátnő).

Az amerikaiak hülyék.