Öt hete beiratkoztam és egy hónapja tart a tanév, vagyis tegnap éreztem elérkezettnek az időt arra, hogy nekikezdjek a diákigazolványom intézésének. #halogatásmestere #időbencsinálniadolgokatuncsi

Dorci évek reményeit is mostanában kezdi beváltani, vagyis végre elkezdett hízni. Amióta elérte a felnőttcica méretét, tartja a stabil 4.2-4.3 kgot, most pedig beütötte a 4.7et, és remélhetőleg ez csak a kezdet. Elsőre nem tűnik soknak, de saját méretéhez képest ez eddig tömegének 10%a, ami tök jó. Mármint anyagilag nem igazán éri meg, plusz ma amikor rám ugrott, mintha egy tankot ejtettek volna a hasüregembe négy mancsnyi pontban, de majd csak megszokom.
És igen, nyomon követem a macskám súlyát.

Elképesztő, mennyi minden fér bele egy napba, ha 5:30kor kezdődik. Csak egy kicsit haltam meg, aztán meglepően gördülékenyen ment minden, figyeltem, tanultam, még latinul is tudtam ("e bulbo oculi"), és most megyek tornázni és utána mosogatok.
Ja, és mostantól megint futni fogok, mert két hét múlva futóverseny. Nem is tudom, miért jelentkeztem (de tudom: az emlékpólóért és a tesialáírásért).

Nemrég egy szaktárs azt találta nekem mondani, hogy hasonlítok Blairre, "a Gossip Girlből, ismered?" - ha tudná, hogy egy időben annyira rá voltam akadva, hogy még Medvegy is ismeri a szereplőket és a főbb eseményeket... már ezzel kenyérre tudott volna kenni, de utána még hozzátette, hogy különösen a szemem hasonlít, és tényleg nem mondták még?
Erre ma ismét beüzemeltük a fotómasinát, és a képeket visszanézve rá kellett jönnöm, hogy hát vagy nagyon nem vagyok fotogén, vagy simán szarul nézek ki manapság, de valahogy nem készül rólam jó fotó.

(Medvegytől megkérdeztem, hogy tudja, kihez hasonlítottak nemrég?
Első válasz: "Hitlerhez?")

Tegnap azt álmodtam, hogy már az esküvőnkön voltunk.
Már túl voltunk a szertartáson, és Medvegy magához ölelt, hogy van egy meglepetése a számomra, jöjjek vele. És elvitt egy szabadtéri koncertre, ahol Paddyék koncerteztek és éppen az I always see you refrénje szólt, ami még egész romantikus is (mondjuk amilyen weirdok vagyunk, nekem a többi része is romantikus).
Hát teljesen oda voltam meg vissza, erre jött a következő szám, a Pilgrim on the Road, és én bepörögtem tőle és végigzúztam az egészet a fehér ruhámban (ez csak két ponton volt fura: 1; nem szeretek koncertezni és 2; álmomban nem olyan ruhám volt, amilyet már kinéztem). És közöltem Medveggyel, hogy azon túl, hogy tökéletesen meglepődtem, szólhatott volna előre, mert akkor a nem kedvenc számaimnak a szövegeit megtanulom előre.
De a végén odajöttek hozzánk külön sok boldogságot kívánni, és én teljesen odavoltam.

Amúgy azért volt egy egészen picit fura is, mert nemrég beszéltük meg, hogy leginkább anyagi megfontolásból a "jövő nyarat" átírjuk "határozatlan időn belülre".

Egyazon héten nézték Medvegyet harmincasnak (egy munkatársa: "Te is tudhatod, elvégre te is elmúltál már harminc"), és kérdezte tőlem bevásárláskor a pénztáros a sörhöz érve, hogy elmúltam-e már 18.
Nos, én négy éve és két hete elmúltam 18, Medvegy meg öt év, egy hónap és két hét múlva tölti be a harmadik x-et.

Facebook cseten egy ismerőst keresve beírtam, hogy "Or", erre kidobta javaslatnak Oravecz Nórát.
Wattafak..?

Egyik szaktársról kiderült, hogy abortuszellenes, ami rádöbbentett, hogy nem igazán tudok mit kezdeni az enyémmel nem megegyező véleménnyel.
Erről elég határozott véleményem van, amit már itt is kifejtettem, és komolyan nagy erőfeszítés volt ezt magamban tartanom, amikor ott tartott, hogy a nemi erőszakot leszámítva mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a tetteiért, és ezért nem megoldás egy élet kioltása. Alternatívaként inkább szülje meg és adja állami gondozásba.

Ez tipikusan az az álláspont, amit megértek, de mégsem, úgyhogy inkább nem is mondtam semmit.

Újabb nevek kerülnek a szereplőlistára Szöszi és Mosolygós képében.

Ma együtt voltunk egészségügyi gazdaságon, amit múlt héten kézművesszakkörré alakítottunk: Mosolygós azt kísérletezte, mekkora a legkisebb papírhajó, amit még tud hajtogatni (nagyon kicsi), Szöszi girlandszerű kihajthatós emberkéket gyártott, akiknek mind külön arcot és személyiséget rajzolt, én pedig csináltam kishajót, rá szerelmespárt és kis zászlót. Ma erre sajnos nem volt lehetőség, mert a csökkent létszám miatt a tanár beparancsolt minket az elsőbb sorokba, kénytelen voltam latint tanulni.

Tesit meg túléltük, Szöszivel először ugyan hisztérikusra hergeltük magunkat, de végül összehozta a csoportot a nyomor, egy csomóan összeálltunk és olyan sikeresen oldottuk a feszültséget, hogy a végén már fájt az arcom a sok nevetéstől. Holnap valószínű nem tudom majd felemelni a karom, és az már nem a nevetéstől lesz, de sebaj, már csak 38 alkalom.

(a lila cipő az enyém. a zacskó nem, nekem cuki baglyos tornaszütyim van)

Medvegy szerint gyakrabban is illusztrálhatnám az életem képekkel, úgyhogy mostantól igyekszem. Meg akarom csinálni az "egy napom képekben" izét is, csak eddig őszintén szólva elég unalmas napjaim voltak.

Anyukám megpróbált leszidni egy egyesre sikerült röpzéhá miatt, hogy biztos nem tanulok. Kicsit elszoktam tőle, kb. nyolcadik óta nem ellenőrizgetnek (a végén már magamnak írtam alá az ellenőrzőmet, később egyik szülőm sem lépett be az e-naplóba egyszer sem), így gyorsan kifejeztem a vágyam, hogy nem óhajtom ezt újra megszokni.
Arra mondjuk jó volt, hogy utána dühödten tanultam, pedig ma nem is volt tervben.

Holnap tesi, és már előre hergelem magam rajta. Nem akarom. Menjen valaki helyettem.

Vallomások

Ha unatkozom, filmek és sorozatok "fun factjeit" olvasgatom. (tudtátok, hogy a Ragyogj!ban Geoffrey Rush valóban zongoraórákat vett, a Gilmore Girl Alexis Bledel nem is szereti a kávét, ezért a bögréjében mindig kóla volt, és a Producerekből Roger DeBris karaktere Edward Woodról lett mintázva? Mostmár igen.)

Főzni jól tudok. Sütni nem.

Abnormális vonzalmat érzek a bolyhos zoknik iránt. Régen volt egy térdig érő, ultimate kedvenc volt.

Meg vagyok róla győződve, hogy a fura humoromat Apukámtól örököltem, gének, Woody Allen filmek és a Csupasz Pisztolyok formájában.

Soha nem távolítom el biztonságosan az USBket, csak kirántom. Másokét is.

9gaget mindig "kilencgeg"nek ejtem, amiért általában mindenki kiröhög, még Medvegy is. Erre ma hirtelen felindulásból normálisan ejtettem ki, és kijavított, hogy az nem nájngeg, hanem kilencgeg.

Ma a Hivatás és Személyiségnek csúfolt tárgy (ami inkább csak "tárgy", sokkal jobban illik rá a "bohóckodás két kreditért") azzal telt, hogy mindenki elmondta, milyen állat szeretne lenni. Egyre közelebb kerülök a diplomához, érzem.
Cserébe tudom latinul, hogy bordatörés és láttam mikroszkóp alatt kutyaherét, so ive got that goin for me, which is nice.

Tegnap volt tesi.
Nem volt öltöző, ezért a női mosdóban kellett átöltöznünk, enyhén szólva megalázónak éltem meg.
Ha olyan pesszimista lennék, amilyen nyílvánvalóan nem vagyok, most, hogy immáron huszonkét évesen ismét egy tanár előtt kellett melegítőnadrágban bohóckodnom, meg kéne állapítanom, hogy sokat értem el az életben.
Még hátravan kilenc alkalom és még három félév.

Megörököltem Medvegy tabletét, természetesen tanulmányokat segítő célzattal, és végülis arra is tök jó, de eddig a legnagyobb előnye mégis az, hogy végre nem folyik ki a szemem, ha órán pad alatt 9gaget nézek.

Mellesleg utálom a latint.
Főleg mert minden ci-t és ce-t, amit általában cinek meg cenek kell mondani, én az olaszos múltnak hála görcsösen csinek és csenek akarom ejteni, ami szerintem sokkal szebb, de a tanárnő szerint sokkal helytelenebb.
Nyaff.

Több szempontból is történelmi nap volt a tegnapi.
Életemben először vezettem Ausztriában, másodszor autópályán és először mutatott be nekem egy fasz BMVs (bocsánat a normális BMVsektől, de tudták, milyen csapatba állnak, amikor ilyen kocsit vettek). És kicsit megvalósult az álmom, amiben egy plázában annyi szatyrom volt, hogy én nem is bírtam el, Medvegy hozta utánam.

PUGOS ÁGYNEMŰHUZAT.
Az életünk teljes, illetve közelebb kerültünk ahhoz,
hogy a lakásunk a belépés pillanatától üzenje,
hogy itt bizony gyagyások laknak

Tömegközlekedés szépségei

Jó dolog, hogy megint van BKV bérletem, lassan egy év után és végre teljesen legálisan. Nem kell lapítanom a buszon, mint szar a gazban, és ez egészen új. Időnként nem veszek pár évig bérletet, csak hogy még jobban tudjak neki örülni megint.

Tegnap láttam egy nőt a trolin, aki teljesen úgy nézett ki, mint Joseph Göbbels. Amikor leszállt, rágyújtott, és bizonyossá vált, hogy nem csak terhesnek nézett ki, hanem az is volt.

Na ilyenekből maradtam ki abban az egy évben.

A Gyógyszerésszel beiratkoztunk a sulikönyvtárba.
Nem volt egyszerű, kétnapos procedúra volt, tegnap csak kaptunk egy papírt, amit ki kellett töltetni valakivel, aki anyagi felelősséget vállal értünk, ha belefújnánk az orrunk egy drágább atlaszba (amikor Medvegy aláírta, morogta az orra alatt, hogy most biztos szakítok vele és lelépek tíz drága könyvvel), ma pedig már megkaptuk a könyvtárjegyünket, ami olyan régimódi kihajthatós.
A kötelezők beszerzése után még vihogva bolyongtunk a könyvek között vagy fél órát, na ekkor ment át a teszten és döntöttem úgy, hogy komolyan kedvelni fogom és kap álnevet a blogomban.

A legviccesebb, hogy a TTK könyvtárába beiratkozni sokkal egyszerűbb volt, aztán elég kiábrándító volt a felhozatal, az itteni könyvekkel viszont legszívesebben bezárkóznék és nem jönnék elő soha többet.
Szerintem most komolyan jó helyen vagyok.

Megvan az új hajacska.

Reggel még kicsit fura volt, furán állt, mert elaludtam, nem tudtam vele mit kezdeni, és hirtelen nem volt haj ott, ahol eddig megszokottan volt. De már nagyon tetszik, sokkal jobb, mint volt, és kicsit bánom is, hogy nem kértem még rövidebbre (szerintem én vagyok az első nő, aki így jött el a fodrásztól).

Ja, és megvolt az első két és fél órás anatómiaelőadásom, hát beszabehu, de basszus, élveztem.

Lassan, de biztosan haladok az arcok és a nevek megismerésével. S.-sel (nem tudom, hogyan emlegessem a szaktársakat, mivel nem tudom még, meddig maradnak az életemben és egyáltalán, mennyire örülnének a blogomban való special guest starringnak - úgyhogy simán kezdőbetű szerint maradunk egy darabig. hacsak nem jelölöm külön, lányokról van szó) megbeszéltük, hogy ez elég nagy kihívás, mert nincs sok egyedi ember itt, majdnem mindenkinek hosszú, egyenes barna haja van, átlagosan szép arca és H&M/Bershka/Stradivarius stílusa. Van pár átlagnál szebb, pár átlagnál csúnyább, és úgy ennyi. Még vöröshajú sincs, bakker.

Medvegy ma kifejtette, hogy szerinte boszorkány vagyok, mert a magamfajta elkényeztetett királylányokat senki sem szokta szeretni, erre itt vagyok én, akárkivel szóba elegyedek (anyukám szerint egy léckerítést is szóra bírtam kiskoromban) és eddigi visszajelzések szerint nem akarnak kiközösíteni.

Mellesleg megtörtént a hajvágás. Majd hozok képet, a közvetlenül előttéről már van.

Alapos kifésülés után úgy néztem ki, mint Hogyishívják kuzin

A beiratkozás után rögtön még úgy álltam hozzá, hogy az összes pénzem tankönyvekre költöm.

Aztán eltelt egy hét, és rájöttem, hogy a pénzbeli korlátaim nemcsak léteznek, de bizony egész szűkösek is. Legfőbb bajom, hogy x pénzt 10x felé tudnék költeni, és sajnos így sem mindig fontossági lista szerint haladok ("be kéne fizetni a diákigazolványra a pénz... nahát, körömlakkok!"), váratlan kiadásokról és közelgő ünnepekről nem is beszélve.
Úgyhogy megfontolt okos kislányként leültem a portál elé, végigolvastam az összes tárgy leírását és tanmenetét, végigtúrtam ncoret és végül leszűkítettem a végtelen listát három beszerzendő könyvre (amiből egy csak ajánlott, az Antropológiai felütések. és nem, nem én voltam, akiben felmerült, hogy antropológiát kéne tanulni).
Így nem csak teára és macskakajára, de még talán Medvegyajándékra fogja futni, viszont sokat fogok jegyzetelni és laptop előtt ülni.

Hajtörténet

Nekem soha nem volt igazán hosszú hajam, aminek leginkább az az oka, hogy kiskoromban tipikusan az a kislány voltam, akinek hülyén állt a rózsaszín, inkább fiús barátai voltak, nem érdekelte, milyen ruha van rajta és visított, ha megpróbálták kifésülni a haját. Mivel kb. 14 éves koromig nem igazán érdekelt, hogyan nézek ki, anyukám rendszeres időközönként vágatta a hajam, és ritkán nőtt a vállam alá.

Egyszer növesztettem meg hosszabbra, amikor még göndör volt, és nem kellett fésülni (ekkor esett meg az a kínos eset, hogy egy héberórán beletúrtam a hajamba, és egy rasztacsíkot találtam). De utána levágattam (megint), majd befestettem, majd festettem megint, és aztán volt az ominózus nagyon rövid. És azóta dühödten növesztem, és most bátran kijelenthetem, hogy hosszabb, mint eddig bármikor.

De manapság egyre többet játszom a gondolattal, hogy vágni kéne belőle, olyan vállig, vagy rövidebbre. Mert utálom mosni, utálom, amikor szárad, utálom fésülni, és utálom, amikor az arcomba fújja a szél. Erre éjjel azt álmodom, hogy szerelmetes lassúsággal simogatom a hajam és fésülgetem. 

Nem vagyok normális.

Némi illusztráció: 1: hosszú göndör; 2: legrövidebb; 3: már visszafelé nőve (mellesleg a szalagavatómon); 3: kb. két hetes állapot.

Büszkén veregetem meg önnön függetlenségem vállát, hogy már nem sok mindent fizetnek a szüleim, de tény, a legtöbb ruhámat még igen - és ma anyukám ultimátum elé állított: csak akkor kapok új téli ruhákat, ha szelektálok a mostaniakból. Általában ilyenkor felháborodom, de most a szekrényből kifolyó ruhákat látva meg kellett állapítanom, hogy van benne valami. Úgyhogy nekiestem, és komolyan mondom egy óra alatt végeztem vele, négy zsáknyit válogattam ki: kettő ment a levesbe, kettő félre jövő nyárra. Jót tett az önkéntes munka, mert kb. öt másodperc kellett egy ruhához, harminc, ha próbálni is kellett, mert nem emlékeztem, hogy áll.

Ezt a meglepő hatékonyságot látva anyukám meglapogatta a vállam, majd elvitt vásárolni.

Medvegy meg van győződve róla, hogy egy nap énis így végzem majd, csak könyvekkel és ruhákkal.

(nem értem, miért csináltam "blabla" cimkét, ez az egész blog blabla)

Szóval ez a helyzet.
Utálom, amikor megszeretek valakit, aztán mások is megszeretik, és a mások egyre többen lesznek, és ettől az illető elszáll és azt hiszi, ő fingja a legjobb poénokat youtubeon.
Mr. Hollywood Hírügynökségnél szerencsére még nem zavaró mértékű a dolog, remélem ez így is marad.

Érdekes amúgy, hogy Nostalgia Critic bezzeg az idő előrehaladtával csak egyre jobbfej lett.

Ez a reggel dolog nagyon nem nekem lett kitalálva, még nincs hét én pedig itt ülök megreggelizve, felöltözve, fogat mosva és kisminkelve, de időnként pislognom kell egy extrát, mert nem látok ki a fejemből.

Immáron meglészen az órarendem, elég szerencsétlen, kicsit olyan, mint egy szelet ementáli, de az enyém, és kétszer nem is kell olyan korán kelnem, ami tök jó, mivel manapság minden alvással töltött óra az ég ajándéka.

Minusz a cuki rózsaszín nyelvi alapozás, mivel van két nyelvvizsgám is (komolyan azért az ajándék két óra alvásért megérte a többéves némettanfolyam), és plusz egy "Élvezeti szerek szerepe a táplálkozásban" péntek délutánonként.
Ja, és ma döbbentem rá, hogy a rejtélyes nevű "Bevezetés az egészségügyi terminológiába" nem más, mint LATIN. Tankönyves-ragozós. Brr.

Amúgy egyre több szaktárs arcához tudok nevet is kapcsolni, ami nem kis teljesítmény részemről, mivel pocsék az arcmemóriám, és a szak 93.75%a lány, akik enyhén szexista véleményem szerint egy kicsit mind egyformák.

A szakunk facebook csoportjában ismerősöket keresve nagyon próbálom visszafogni magam, hogy ne ítélkezzek profilkép-borítókép alapján, de nem nagyon jön össze.
Pedig két éve elég aktívak voltunk a csoportban, és volt, akit komolyan megkedveltem, aztán kiderült, hogy idióta, és olyan is akinek nem is szenteltem komolyabb figyelmet, egészen megkedveltem.

Medvegy valami tennivalót akar rámsózni, mert még nincs hozzászokva, hogy nem vagyok háztartásbeli.
Én: Nem érek rá, az a bevezetés a felsőoktatásba kurzus lesz, és katalógusos.
Ő: Ezt a hülyeséget... mi lesz a következő, bevezetés a légzés technikájába? Beszív, kifúj, beszív, kifúj...

Ma sok minden történt: kiiratkoztam egy egyetemről, beiratkoztam egy másikba, és a kettő közötti fél órában láttam egy pasit recskázni a villamoson.
Az ide-oda iratkozások jellemezhetők sok sorbanállással, az új szaktársaim között vannak ám jófejek, szóval azért nem leszek egyedül csodálatos, talán lesznek, akik a nyomomba érnek.

A kukis bácsi meg nem volt valami elszánt, direkt addig szerencsétlenkedett, amíg a látómezőmbe nem került, és tök jól kitaláltam, hogyan fogom lebaszni - erre az első szavamra pánikszerűen lerohant a villamosról. Pedig elképesztően feszült voltam, jó lett volna megalázni valakit, erre tessék, még ez sem jött össze.

Holnap még lesz egy szabadnapom, aztán már komolyan kezdek hallgatni. Olyan jó megint egyetemistának lenni, és ígérem, ezt már nem hagyom ott a diplomáig.