A héten elég pocsék kenyereket sütöttem. Nem értettem, mi a baj, de olyan tökkelütöttek lettek, nem keltek meg rendesen, teljesen tömörek maradtak.
Tegnap megnéztem a herbáriában vett élesztőm zacskóját, aminek a neve alatt egész nagy és teljesen olvasható betűkkel írják, hogy inaktív, ergó a büdös életben nem fog megkelni tőle semmilyen tészta.

Medvegy kitalálta, hogy majd ha kertünk lesz, akar egy pug-ot (egyikünknek sem áll a nyelvére a mopsz, bár a mopszli egész aranyos, de közel sem annyira, mint a pug). Már annyira belelovalta magát, hogy utánanézett, milyen maga a blöki és hogyan kell macskához szoktatni. Mi meg Dorcival csak ülünk, az egykék seggfejségével összenézünk, és a kettőnk között általános telepatikus kommunikáció útján közlöm vele, hogy akármilyen másik szőrös hülyét is hoz Medvegy a házhoz, nekem ő lesz az egyetlen kis cicabucim. Ő ezt nyugtázza, és elégedetten kinyújtózik, hogy simogathassam a pocakját.

Things I Love Thursday

Hát elég régóta nem volt...

♥ voltunk horgászni - nem is volt rossz ♥ új tévé - az újhoz képest olyan a régi, mintha eddig telefonról néztük volna a filmeket ♥ végre látni a különbséget a Bluray és a DVD között - látom a színészek orrában a szőrt ♥ írok. ez nagyon jó. ♥ színház - a Ghettót láttuk a Vígszínházban a szüleimmel, elképesztő volt... ♥ ...és mivel a tel-avivi Cameri színház előadása volt, egész sokat értettem a héberből ♥ önkénteskedés ♥ új emberek ♥ ÉLETEMBEN ELŐSZÖR NYERTEM KÖNYVET - ráadásul Jodi Picoult legújabbját ♥ kezdek visszaállni a normális étkezésre és a napi fél óra mozgásra ♥ én vezettem haza a tévét - Medvegy rávett, hogy gyakorolnom kell, és nem is volt rossz ♥ Lucía Puenzo: A német doktor - azt hiszem, megint kezdődik a II. VH-s korszakom ♥

Tegnap apukámmal kint voltunk a kertben, és az éppen hazaérő, minden lében kanál szomszédasszony áthajolt a szeparáció végett vadszőlővel végig befuttatott kerítésen, hogy mosolyogva jónapot kívánjon.
Mikor elment, apám a bajusza alatt morogva megjegyezte: "nem elég magas ez a kurva kerítés".

Nagyon érdekes nézni, hogy a legtöbb gimis tanárom civilben is tanár, és facebookon a biosztanárom az Amazonas esőerdőírtásáról oszt meg híreket, a töritanárom meg Rubicon cikkeket rak ki (meg elég sokat politizál, de ő nem zavar, mert nagyjából ugyanazt az irányzatot képviseljük - amiben nyilván elég nagy szerepe van, mivel nagyon intelligens tanár, és minket is értelmes emberként kezelt az óráin).
Több tanerőt már nem engedtem a profilom közelébe, de számomra ez is bizonyítja, hogy a tanárságot sem lehet abbahagyni az utolsó kicsöngőkor és otthagyni az iskola kapujában. És ez szerintem nagyon aranyos.

Nem túl feministakompatibilis, de manapság több könyvet olvastam vagy filmet láttam, amiben a házasságban szenvedő nő megcsalja a férjét - és akárhogy próbálnak bennem szimpátiát ébreszteni, én nem értem meg, sőt, a férj oldalán állok.
A megcsalás számomra megbocsáthatatlan bűn, nincs enyhítő körülmény vagy bármiféle ok.

Medveggyel beszélgetünk facebookon a gyerekként megélt gyereknapokról.
Ő: szóval olyan csalódott voltam
nem is az igazi hupikék törpikék együttes volt, teljesen más volt a hangjuk
és volt arcfestés
kérdezték mit kérek, mondtam ,hogy kalóz festést
azt mondta a csajszi azt nem tudja inkább fest egy pillangót
és festett

Életem párjának gyermekkora traumatizáltabb, mint valaha hittem volna.

(aláhúzza a traumatizáltat, pedig teljesen szabályos melléknév, akkor ragozni is szabályos, nem..?)

Egy nap összevitatkoztunk Medveggyel, komoly és vérre menő csatát vívtunk azon, hogy a Kölyökklubban Kukalakó Jónás Ritával vagy Ördög Nórával szerepelt-e, és ennek hevében hagyta el a számat az alábbi mondat. Medvegy röhögve mondta, hogy ezt pólóra is írhatná nekem, mint mottóm - én pedig megkönnyítettem a dolgát.

A problémám jópár emberrel in a nutshell.

A kapcsolatom a plüssállatokkal jellemezhető az alábbi 24 órában történtekkel:
Tegnap indokolatlan rosszkedv tepert le a lábamról, és nagyon nem akaródzott ez megváltozni. Ezért Medvegy este, amikor lefeküdtünk, szorosan átölelt, majd a karjaimba csúsztatta a Malackámat, amit általában nem tűr az ágyban, hogy ma mindkettejük együttes erejére szükség lesz a jobbkedvre derítésemben.
Aztán ma plüssjátékokat áraztam be a hétvégi jótékonysági vásárra, és akiknek nem volt címkéje, és ezért a fülébe/farkába/uszonyába kellett tűznöm a műanyag pöcköt a kis lyukasztógépemmel, azoktól előtte magamban bocsánatot kértem.
Szóval így állok a plüssökkel.

Mindig leesik az állam, amikor látom, hogy két osztálytársam is a hadseregben szolgál, és ez nem csak azt jelenti, hogy gépfegyvert szorongatva vigyorognak a kamerába a facebook képükön, hanem komolyan az életüket kockáztatják.

Én még arra emlékszem, amikor az egyikük megtanított speedezni (a kártyajáték...), a másikba pedig hatodikban szerelmes voltam, egymás mellett ültünk a padban és leveleztünk, és aztán csak lestem, amikor a végzős évre, a katonaságra készülve kétajtós szekrénnyé gyúrta magát.

Ők ott vannak kint, én meg itt fekszem a kanapén, és a netről tanulok kötni és recepteket keresek a chiamaghoz (kirúgtam a hámból, és megleptem magam vele). Olyan fura ez az egész.

Medvegy mesélte, hogy beszélgetett az egyik munkatársával, akik nyolc (NYOLC) gyereket terveztek házasságuk elején (de aztán levitték hétre, mert B-s jogsival egyszerre csak kilenc embert lehet szállítani), és ő mesélte, hogy a cihológusok szerint az egyke gyerekek hátrányos helyzetűek, a csökkent alkalmazkodóképességük miatt.
Ugyan hivatalosan nem vagyok egyke, de akként nőttem fel, és valóban nem szeretek alkalmazkodni. De nem értem, hogy azt, hogy kerülöm az olyan helyzeteket, ahol arra vagyok kényszerítve, hogy mások hülyeségeit kelljen tolerálnom, és ezért inkább a saját akaratom érvényesítését helyezem előnybe, miért kéne hátrányos helyzetként felfogni.

Ma teszteltük, a mi macskánk lenne-e annyira hősies vészhelyzetben, mint az internet jelenlegi sztármacskája. A "Dorci segíts"-re csak nézett ránk a dobozából, de amikor Medvegy később amolyan házastársi birkózás keretében lefogott és a hasamba pruttyogott (ezt nem tudom hogyan lehet találóbban leírni), én meg visítottam, mint akit ölnek, a macska azonnal rohant. Tehát mostantól nyugodtan alhatunk, tudván, hogy ha valaki beront a házba és a hasamba pruttyog, meg leszek mentve.

Néha nem tudom, Medvegy azért dicséri az omlettemet, mert tényleg annyira finom, mert értékeli, hogy reggel ágybaviszem neki, vagy csak mert lusta lenne csinálni magának.
Az élet tele van ilyen rejtélyekkel.

Emlékszem, egy időben a szokásommá vált a konyhában laptopozni, és anyukám ugyanígy jelent meg az ajtóban éjfélkor, hogy holnap iskola.

Aztán beköltöztem a szobámba, és a zárt ajtók mögött tombolva volt, hogy csak akkor feküdtem le, amikor már kelt fel a nap. I was so hardcore.

A legrosszabb, hogy ha Medvegy nem lenne, most is ezt csinálnám (és ezt is csináltam, amikor csapatépítésen volt).

Szerintem kicsit olyan szindrómám van, mint azoknak, akik megmérgezik vagy megbetegítik a gyereküket, csak azért, hogy utána ápolgathassák.

Ugyanis amikor esik az eső, lazán kiengedem a macskát, mert szeretem, amikor szétázva visszajön, és olyan kis vizes és aranyos, hangosan dorombol, miközben törülközőbe csavarom és utána a szokásosnál is hosszabb ideig mosakszik (hozzám bújik és slurpogva csicsogósra tisztogatja a mancsait és a pocakját).

Szeretném egy kicsit úgy látni magam, ahogy egy idegen lát az utcán. Tényleg olyan vastag a combom, nagy az orrom, hülyén állnak a fogaim? Mit vesznek észre rajtam először? Hogyan írnának le a rendőrségnek, ha bankot rabolnék?

Néha meg egy kicsit jó lenne olyannak látni magam, amilyennek Medvegy lát.

Már régóta szerettem volna valamilyen önkéntes munkát végezni, amit ma végre elkezdtem: adományozott ruhákat szortíroztam "még eladható" és "a meztelenségnél egy fokkal jobb" kategóriákba. A babaruhákkal kezdtem, és némelyik annyira nagyon aranyos volt, hogy elképzeltem, hogy egyszer majd a saját kisfiamat gyerekemet fogom ilyen édes cuccokban bújtatni, és már kezdett görcsbe állni a méhem.
De aztán először előkerült egy adag leevett/lehányt/összekakilt/pisilt ruhácska, aztán hazaúton összeakadtam több vöröslő fejjel hisztiző gyerekkel, amitől azonnal visszaszippantódtak a petéim és a továbbiakban is szedem szorgosan a fogamzásgátlót.

Medvegy tegnap hazaért végre, volt nagy családegyesítés, mondanám, hogy messziről egymás felé futás volt, könnyek meg vonósnégyes, de igazából sokkal bénábbra sikerült az egész (azt mondta, 10 körül végeznek, szóval én még programot csináltam reggelre, aztán háromnegyed10kor hívott, hogy hol vagyok, mert meg akart lepni és hamarabb hazaindult).
De aztán nagy királyságok vásárlásával kompenzáltunk, mint új Epica album, a komplett A Song of Ice and Fire díszdobozban (amiért rejtélyesen lelkesedem, mióta George R. R. Martinnal álmodtam), és a lényeg, fagyi.
Este meg megnéztük az Eurovíziót. Medvegy kiborult, hogy annak a nőnek miért van szakálla, és csak még jobban felkavarta, amikor közöltem, hogy az a nő nem nő, még megvan a kukija is (hála a sok osztrák női magazinnak már egész régóta ismerem, szóval volt időm megszokni, de elsőre énis kb. hasonlóan reagáltam). Várható volt, hogy nyerni fog, szóval nem lepődtünk meg, viszont nagyon kárörvendtünk a franciák két teljes pontjának. Muhaha.

Ma meg esős idős nyűglődés volt, amit utálok, főleg mivel tegnap végre eljutottam a harisnyamentes lábvillantás hőmérsékletéig, erre tessék.

Ma egész nap nem láttam.
Ilyen nagyon rég nem volt, nem vagyok hozzászokva, és a vártnál is morcosabb vagyok, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az utóbbi két napban produktívabb voltam, mint az előző fél évben (kisúroltam az egész konyhát, a téli ruháimat lecseréltem nyárira, mindkettőt leszelektáltam és rendszereztem a szekrényben, rendet raktam az egész lakásban, és még a kanapé mögé is bemásztam port törtölni, pedig azt nagyon utálom). Márpedig ha én takarítok, akkor valami nagyon nincs velem rendben.

Világéletemben a depresszióm indikátora a tiszta ablak volt. A szüleimnél szép nagy ablakok voltak, és ha nagyon magam alá kerültem, nekiestem ablakpucolóval. Fájtak a karjaim, mire végeztem, de mivel anyukám utál ablakot pucolni, esküszöm világosabb lett a szoba ilyenkor.

Reggelente a szekrényből kifolyó, kanapén-széken szétszórt ruhamennyiség előtt - "Nincs mit felvennem!"

Zsúfolásig megpakolt könyvespolc előtt, 15 könyvtári könyvvel a lábamnál, számtalan ebookkal a gépemen - "Nincs mit olvasnom!"

Telepakolt hűtő ajtaját nyitogatva - "Nincs mit ennem!"

Több doboznyi tea között keresve - "Nincs mit innom!"

300 gigányi torrentfilmesmappát nézegetve - "Nincs mit néznem!"


Ilyenkor érzem, milyen idegesítő lehetek a külvilág számára.

Egyedül vagyok egész éjjel.
Már megnéztem két filmet, sütöttem egy kenyeret, ecettel fertőtlenítettem a konyha ecettel fertőtleníthető részeit és elmostam az elfekvőben lévő befőttesüvegeket, amiket nem volt kedvem elmosni, sem szívem kidobni.
(összesen hat üres mogyoróvajas üveget találtam. NO REGRETS)
Mivel Medvegy nélkül nincs Medvegy hülye "éjfélre ágyba" szabálya, talán még egy film belefér és a szemetest is kimoshatom, esetleg rajzolok egy freskót a falra és írok egy családregényt.

Holnap már nem tudom, mit fogok kínomban kitalálni.

(amikor a macska kiveszi a tálkájából a kaját, mert jobban esik neki a frissen fényezett padlóról enni, szinte érzem, hogy rángani kezd a szemem alatt az ideg)

Alaphelyzet: Medvegy mellettem eszik.
Én: A grapefruitod a nyakamra köpött.
Ő: Az én grapefruitom, azt csinál, amit akar, ne próbálj beleszólni a nevelési elveimbe.

Én: Ha lenne egy olyan cicám, mint Maru, én lennék a legboldogabb ember a világon.
Ő: <pár másodperc hallgatás után> Ezt remélem elmondod majd az esküvőnkön a beszédedben is.

Holnap elmegy három napra csapatépíteni, nem tudom, kinek a hülye dumáját fogom hallgatni.
Valószínűleg az övét, csak telefonon meg facebook chaten, de ez már csak így megy, amióta össze vagyunk nőve.

Azt álmodtam, hogy volt egy hatalmas német juhászkutyám. Az álom legmeghatározóbb része az érzés volt, ahogy a szőrébe túrok, és érzem, milyen puha és sűrű a bundája.
(aztán felébredtem és csak Medvegy lába volt, haha)

A mai étrendem javát dió és sajt tette ki. Csókolom, dietetikus szeretnék lenni.

Ma bingevásároltam két körömlakkot, egy zacskó gumidínót és majdnem egy ÖTÖDIK fogkrémet. Amúgy a gumidínónak teljesen más íze van, mint a gumimacinak.

Anyukám ma a kezembe nyomott egy zacskónyi dióbelet, hogy ez az enyém.
Óriási ragyák, here i come.

Azt álmodtam, hogy újra kellett írnom a biológiaérettségimet.
És elkéstem róla.

Úgy tűnik, ez a május visszatérő álma, tavaly is volt, csak kémiával, azelőtt meg már az érettségik után azt álmodtam, hogy elkeverték az eredményeimet, ezért meg kell ismételnem az egészet.

Még korábban vettem egy nadrágot Medvegynek, de kicsinek bizonyult, sőt, kijelentette, hogy soha nem lesz jó rá, annyira nem a mérete.

Erre ma megkértem, hogy próbálja fel - és ugyan nem tökéletesen kényelmes, de be tudja gombolni.

Mindezt úgy, hogy egy súlyzót nem vett a kezébe és ugyanúgy havonta egyszer félrekajál egy gyorsétteremben, csak az én főztömet és kenyeremet eszi.

Imádom a férfiakat, szőröstül-bőröstül, de az elképesztően szerencsés hormonháztartásukért és az anyagcseréjükért igazán megérdemelnék, hogy legalább a szülést átvállalják tőlünk, hogy azért egyenlő legyen a nemek között a szívás.

Sosem látott mélységekbe süllyedtünk.
Ma, amikor kezünkben egy-egy üveg borral kijöttünk a boltból (poszt-nyaralós ajándék magunknak, mert megérdemeljük), rádöbbentem, hogy igazából két lehetőségünk van: vagy isszuk bögréből, mint a tinik a házibuliban, vagy a még mekiből csórt kóláspohárból, ugyanis az egy éve, anyósoméktól kapott borospoharakból már egy darab sincs meg, mert szép sorban mindet eltörtem, a legutolsót egy-két hete.

Két Három* napra leugrottunk Siófokra, és mire visszajövünk, mindenki elballagott.
Én meg csak lesek, hogy nemrég még én ballagtam, elég rövid volt a hajam és kissé vékonyabb is voltam, és egyáltalán nem voltam meghatva, mert izzadt volt a sorban mögöttem jövő keze, törte a lábam a cipő, iszonyú meleg volt és aggódtam, hogy a nagyszüleim meg senki ne piszkálja Medvegyet jobban, mint amire felkészítettem (picit nehezen viseli a nagyobb társasági eseményeket).
Öregszem.

*annyira öreg vagyok, hogy már Medvegynek kell rám szólnia, hány napra is utaztunk el, mert rosszul tudom ezt is.